language

Kulcsszavak:

bűnszervezet / bűnszövetség highlight_off

Intézmények:

Tungsram-Schréder Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Indul az Elios-alku Brüsszelben

Elkezdődött az Európai Bizottság és a magyar kormány között az a tárgyalás, amelynek végén kiderül, mennyi pénzt veszít az ország a kormányfő vejének volt érdekeltsége miatt.

Kiterjedt céghálózat segítette az Elios diadalmenetét a közvilágítás-korszerűsítési piacon

Öt év börtön – ennyit kockáztat, aki összebeszéléssel megbundáz egy közbeszerzést. Ha bűnszervezetben teszi, akkor még ennél is többet. Mi kevés híján száz olyan közbeszerzés adatait néztük át, ami az Elios Zrt. győzelmével végződött, és jónéhány olyan céget találtunk ezekben, amelyek konzorciumi partnerként, versenytársként és alvállalkozóként is megjelentek az Elios által megnyert tendereken. Az Eliossal együtt menetelő vállalkozások között az ágazat nagy múltú szereplői éppúgy felbukkannak, mint NER-barát kurzuslovagok. Nem állítjuk, hogy az összes érintett cég részt vett a közbeszerzések körüli visszaélésekben: azt elvileg a nyomozó hatóságok feladata lenne kideríteni, hogy ki vett részt tudatosan a közpénzszivattyúban.

Tiborczék tényleg nem foglalkoztak azzal, hogy észreveszik majd a csalást

Az Elios pályázataiban az a legmeglepőbb, hogy mennyire hanyag és átlátszó módszerekkel csaltak. Összeszedtük az öt legátlátszóbb trükköt, ami igazán szemet szúrhatott volna valakinek idehaza is. A hévízi esetben például a másik két pályázó ajánlata mind a 48 költségvetési tételben pontosan ugyanannyival volt drágább az Eliosénál.

Tiborcz-ügy: az Elios adta a legdrágább ajánlatot, mégis simán nyert

Egyharmaddal olcsóbban tudta volna megoldani Jászberény közvilágításának felújítását az SAG Hungária Kft., mint az Elios. Az önkormányzat mégis Tiborcz István egykori cégének adta a feladatot. Mintha csak eleve neki szánták volna. A vesztes nem nagyon hadakozott, később alvállalkozóként tűnt fel az Elios mellett. A Tungsram-Schréder pedig 90 millió forinttal drágábban szállította volna ugyanazokat a lámpákat a konkurenciának, mint az Eliosnak.

Tiborcz-ügy: tudták, hogy illegálisan gazdagodnak

Szinte konkrét vádiratot állított össze Hamar Endre ellen az Elios-ügyről készült OLAF-jelentés. A költségvetési csalást vázoló anyagban a legnagyobb teret az ügyvéd szerepe és cégérdekeltségei kapták, de részletezi Tiborcz István miniszterelnöki vejhez fűződő kapcsolatát is. Hamar nemcsak Tiborczon keresztül kapcsolódik Orbán Viktorhoz.
Találatok: [5]  Oldalak:   1