language

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Személyek:

Tuzson Bence highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Tuzson Bence

1972. január 31-én született Budapesten, 1992-ban Ausztriában, 1993-ban Amerikában folytatott tanulmányokat. Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (1994, történelem-magyar szak) valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán végezte (1999), majd 2003-ban jogi szakvizsgát tett. 

Politikai pályáját 1989-ben kezdte az MDF I. és XII. kerületi szervezetének tagjaként, választmányi és elnökségi tisztséget is betöltött. 1996-tól az MDNP tagja, I. és XII. kerületi alelnöke, a Fidelitas tagja. 1998-tól 2006-ig a XII. kerületi Önkormányzat fideszes képviselőjeként tevékenykedett.  2013-tól a Fidesz Pest Megye 5. választókerületének elnöke, 2014-től a térség országgyűlési képviselője.

2014-től a Fidesz-frakció szóvivőjének jelölték, egy évvel később a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkárává nevezték ki. 2018-től a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, 2020. január 3-tól pedig a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtikára. 2023 júniusában Orbán Viktor őt jelölte igazságügyi miniszternek a távozó Varga Judit helyére.

Kormányzati szerepvállalása előtt a Biczi és Tuzson (kilépése után Biczi és Turi) ügyvédi iroda tagja volt, ekkoriban az iroda több fideszes önkormányzatnak is dolgozott. Az ügyvédi iroda közreműködött abban is, hogy megtisztítsák a terepet a gödi Samsung akkumulátorgyára előtt. A választókörzetében található gödi különleges gazdasági övezetnek a megyéhez befolyó adóbevételeiből visszaosztott támogatások később százmilliós nagyságrendben kerültek Tuzsonhoz köthető civil szervezetekhez. A Dunakeszi Kistérségért Egyesület, a Dunakanyar Média Alapítvány, a Közép-magyarországi Régióért Alapítvány vagy a Jelen Vagyok Tehetséggondozó Egyesület mind egy-egy olyan helyi médiumot működtet a 10-20 milliós támogatásokból, amely rendszeresen készít interjúkat Tuzsonnal, és bírálja a helyi ellenzéket.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Kammerer Zoltán alapítványa meginterjúvolta saját magát arról, hogy együtt kell működni a Samsunggal

18 millió forintot kapott a koreai vállalat iparűzési adójából Kammerer Zoltán alapítványa még jóval a volt sportoló polgármesterré választása előtt, hogy vitaanyagot dolgozzon ki Göd fejlesztési lehetőségeiről. A tanulmány meglepő következtetésre jutott: együtt kell működni az akkumulátorgyártó céggel.

Ismét tízmilliók kerültek fideszes propagandalapokhoz a Gödtől elvett Samsung-pénzből

A Pest megyei közgyűlés Göd és Dunakeszi térségében működő, kormánypárti propagandakiadványokat gondozó alapítványoknak adott támogatást.

Eliosos vállalkozó is felbukkant Magyarország legnagyobb középiskolai beruházásában

A korábbi Elios Zrt. igazgatósági tag, Hauberl Gergely vezette PBM Mélyépítő Kft. is részt vesz a Dunakeszi Diáknegyed közel 40 milliárdos beruházásában. A WHB Csoporthoz tartozó érdekeltségei az elmúlt években szép eredményt könyvelhettek el.

Háromszoros olimpiai bajnok kajakos alapítványa is nyert Samsung-pénzeket

Újabb körben osztogatják civil szervezeteknek a Göd városától elvett Samsung-adóbevételeket. Egyes Fideszhez köthető alapítványoknak, egyesületeknek megint sikerült „ügyesen” pályázniuk, és vannak új befutók is. Ugyanakkor akadnak, akik most kimaradtak a pénzosztásból.

Hogyan nyerhette meg sorra Ipolydamásd polgármesterének cége a környék tendereit?

Vajon van-e azzal probléma a NER-ben, hogy egy helyi beágyazottságú, vélhetően ismert és befolyásos településvezető a környék közbeszerzésein indul, sikeresen pályázik? A válasz egyszerű, mégis bonyolult.

Egy rakás közbeszerzést megnyert Ipolydamásd polgármesterének cége, egy másik vállalkozása Tuzson Bencéékhez került

A cégadatokból arra lehet következtetni, hogy a tenderek sorát nyerő, Ipolydamásd polgármestere által tulajdonolt Dami Bt. belepakolt több mint 30 millió forintot egy bizonyos Lessenga Kft.-be, majd lelépett, helyét pedig átvette Tuzson Bence és Erdész Zoltán, Dunakeszi alpolgármestere.

Minden bokorban - Fideszes álcivil szervezetek a választási kampányban

Elszipkázott Samsung-adóbevételek, minisztériumi források jutottak el olyan szervezetekhez, amelyek a kampányban a fideszes képviselőket segítik. Az ÁSZ mindezt tétlenül nézi, a Fidesz pedig egyéb módszerek mellett álcivilek finanszírozásával veszi semmibe a kampányköltési plafont.

A Gödtől elvett Samsung-pénzekből finanszírozott rendezvényeken parádézik Rétvári és Tuzson Bence

Koncertek, fesztiválok, falunapok – több szervezet is kapott pénzt ilyen rendezvényekre Pest Megye Önkormányzatának Samsung-adóbevételeiből működő pályázatán. A programokon rendszeresen feltűnik a térség két fideszes országgyűlési képviselője, Rétvári Bence és Tuzson Bence.

Így csináltak fideszes médiát az eltérített Samsung-adóbevételekből

2020-ban a kormány egy tolvonással különleges gazdasági övezetté nyilvánította a gödi Samsung SDI-gyárat körülvevő területet, aminek értelmében az akkumulátorokat gyártó vállalatól származó adóbevételek nem a város ellenzéki vezetésű önkormányzatát, hanem a fideszes többséggel bíró Pest Megye Önkormányzatát illetik meg. Ekkor sokan gondolhatták azt, hogy az így megszerzett forrásokat politikai célokra használhatják. Ennek jelei 2021 októberében mutatkoztak meg, amikor Pest Megye Önkormányzata 400 millió forintnyi adóbevételt osztott szét pályáztatás útján helyi szervezeteknek, köztük fideszes kötődésű alapítványoknak, egyesületeknek. (A pénzosztás ezzel nem ért véget; novemberben kiírtak egy második kört, ezúttal 300 millió forintos kerettösszegben. A szervezetek január 10-ig pályázhattak, információnk szerint még az elbírálási folyamat zajlik.)
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>