language

Lapok:

mfor.hu highlight_off

Személyek:

Tuzson Bence highlight_off

mfor.hu

A Menedzsment Fórum egy 2000-ben alapított online gazdasági lap. Kiadója a Menedzsment Fórum Kft, melynek ügyvezetője Pásztor András, főszerkesztője Gáspár András. Gazdasági- és pénzügyekkel foglalkozik, elemzéseket készít, illetve oknyomozó újságírással is foglalkozik.

Tuzson Bence

1972. január 31-én született Budapesten, 1992-ban Ausztriában, 1993-ban Amerikában folytatott tanulmányokat. Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (1994, történelem-magyar szak) valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán végezte (1999), majd 2003-ban jogi szakvizsgát tett. 

Politikai pályáját 1989-ben kezdte az MDF I. és XII. kerületi szervezetének tagjaként, választmányi és elnökségi tisztséget is betöltött. 1996-tól az MDNP tagja, I. és XII. kerületi alelnöke, a Fidelitas tagja. 1998-tól 2006-ig a XII. kerületi Önkormányzat fideszes képviselőjeként tevékenykedett.  2013-tól a Fidesz Pest Megye 5. választókerületének elnöke, 2014-től a térség országgyűlési képviselője.

2014-től a Fidesz-frakció szóvivőjének jelölték, egy évvel később a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkárává nevezték ki. 2018-től a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, 2020. január 3-tól pedig a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtikára. 2023 júniusában Orbán Viktor őt jelölte igazságügyi miniszternek a távozó Varga Judit helyére.

Kormányzati szerepvállalása előtt a Biczi és Tuzson (kilépése után Biczi és Turi) ügyvédi iroda tagja volt, ekkoriban az iroda több fideszes önkormányzatnak is dolgozott. Az ügyvédi iroda közreműködött abban is, hogy megtisztítsák a terepet a gödi Samsung akkumulátorgyára előtt. A választókörzetében található gödi különleges gazdasági övezetnek a megyéhez befolyó adóbevételeiből visszaosztott támogatások később százmilliós nagyságrendben kerültek Tuzsonhoz köthető civil szervezetekhez. A Dunakeszi Kistérségért Egyesület, a Dunakanyar Média Alapítvány, a Közép-magyarországi Régióért Alapítvány vagy a Jelen Vagyok Tehetséggondozó Egyesület mind egy-egy olyan helyi médiumot működtet a 10-20 milliós támogatásokból, amely rendszeresen készít interjúkat Tuzsonnal, és bírálja a helyi ellenzéket.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Varga Judit utódjának nincs oka a panaszra - van mit a tejbe aprítania

Hetek kérdése, és elhagyja a magyar kormányt az utolsó női miniszter, Varga Judit, ez pedig egy új igazságügyi miniszter, Tuzson Bence érkezése mellett azt is jelenti, hogy létrejön az európai ügyek minisztériuma, amelyet Bóka János vezet majd. Összehasonlítottuk vagyonnyilatkozataikat.

Brutális összeget kap egy évre Habony Árpád exneje Rogán Antaléktól

Jókora késéssel, de közzétette a Miniszterelnöki Kabinetiroda az idei első nyolc hónapban megkötött szerződéseinek listáját.
Találatok: [2]  Oldalak:   1