language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Intézmények:

TV2 Média Csoport Zrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [35]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Kilép a fényre Mészáros Lőrinc a TV2 cégbirodalmában?

Régóta mást sejtenek a TV2 mögött, mint aki látszik, a felcsúti milliárdos cégei pedig több vagyont bíztak a csatornát is birtokló bizalmi vagyonkezelőre, mint amennyi annak összesen van.

Ingatlanokat vett az állam a TV2 Csoporttól

Megvásárolta az állam a TV2 Csoport Róna utcai központjának nagyjából felét kitevő irodakomplexumot. Az adásvételre egy júniusi kormányhatározat alapján került sor, az ingatlanok pedig apportként a Nemzeti Filmintézet tulajdonát fogják képezni.

Válság ide vagy oda, a NER-média és a hatalomközeli celebek 2022-ben is kaszáltak

A 2022-es gazdasági visszaesést még az államhoz közel álló cégek is megérezték, a kormányközeli kommunikációs vállalatok és hírességek azonban még a tavalyi évet is masszív bevételekkel zárták.

Nagy változásra lettünk figyelmesek a TV2 tulajdonosi szerkezetében

Mészáros Lőrinc földije lett a legnagyobb részvényes, ugyanakkor továbbra is van a felcsúti milliárdosnak részesedése a médiavállalkozásban.

A NER-biznisz virágzik, Mészáros Lőrinchez dől a pénz

Évről évre több, valamelyik NER-milliárdoshoz kötődő cég bukkan föl a legnagyobb nyereségű hazai vállalatok toplistáján. Akiknek mindig nyerniük kell, azok természetesen tavaly is nyertek.

A „nyugger” Vida József még mindig gigantikus vagyonon osztozkodik Mészáros Lőrincékkel

Az egységes Takarékbank összerakója tavaly visszavonult, ám máig folyik az osztozkodás az ő és a felcsúti mágnás uradalma között. Ennek része a DBH alapkezelő vagy a takarékok informatikai vállalata, de várhatóan sorra kerül a TV2 is.

A visszautasíthatatlan ajánlattól a különadókig – így államosít Orbán, a Vodafone a legutóbbi zsákmány

A Vodafone megszerzése egy jól ismert taktika része az Orbán-kormány részéről, ahol sokféle eszközt bevetnek az állami, de legalábbis kormányközeli tulajdon erősítésére. Van, amikor az állam üzleti szereplőként jelenik meg, ha magyar kézbe szeretne adni egy üzletágat, máskor inkább a törvényekkel teremt olyan helyzetet, hogy nagyon ne lehessen más végeredmény, mint amit szeretne. És persze van, amikor meghúzódik a háttérben, hozzá közel álló piaci szereplőkre bízva az elvileg független üzleti döntéseket.

Folytatódik a NER balkáni médianyomulása, most egy Mészáros-közeli cég terjeszkedik

Az Atmedia, amely idehaza például a köztévék és a TV2 reklámidejével sáfárkodik, a jövőben Orbán Viktor szövetségeseinek segíthet be külföldön, mint korábban más kormányközeli cégek.

A felszámolói piacot is kiszervezte magának a NER-elit

Mészáros Lőrinc, Jellinek Dániel vagy Rogán Antal környezete is jól járhat a felszámolók kiválasztásával. Az eljárás tisztaságát részben már egy bírósági ítélet is megkérdőjelezte.

Akár Simicska és Spéder sorsára juthat a pikszisből kiesett Vida József

Fogyatkoznak a kívánatos csúcsmenedzseri állások a hatalom közelébe került üzletembereknek. Legutóbb Vida József, Mészáros Lőrinc földije bukott ki az állami gigabank, a Magyar Bankholding vezetéséből, miután fő szerepet vállalt a takarékszövetkezeti szektor felszámolásában.
Találatok: [35]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>