language

Kulcsszavak:

közokirat-hamisítás highlight_off
ügyvédek highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [32]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Letartóztatták az óbudai MSZP-s képviselőt, Simonka Csabát

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte Simonka Csaba, óbudai MSZP-s képviselő előzetes letartóztatását. Simonkát a Budapesti Nyomozó Ügyészség zsarolás bűntettével, ügyvédi visszaélés bűntettével, közokirat-hamisítás bűntettének kísérletével, valamint kábítószer kereskedelem bűntettével is gyanúsítja. Az előzetes letartóztatás elrendelésének okaként a bíróság a bizonyítás meghiúsításának lehetőségét jelölte meg, különösen a kábítószer-kereskedelem bűntettének ügyében.

A panamai ügyészség szerint csaltak Welszék az offshore cégekkel – közreadjuk a vádiratot

Pontatlanok azok a sajtóban megjelent értesülések, amelyek szerint lezárta az V. kerületi kapitányság azt a nyomozást, amelyet Welsz Tamás hagyatékával kapcsolatban folytatott csalás és közokirat-hamisítás miatt. Az eljárásban gyanúsított lett a furcsa körülmények között elhunyt vállalkozó volt élettársa, Horthy Andrea. Első körben erre jutottak a nyomozók, majd utána elbizonytalanodtak abban, hogy kinek van igaza. Az érintettek szerint a rendőrségi meglátás változásában szerepe van annak, hogy a nő új párja az egyik fidesz-közeli milliárdos mindenese és ügyintézője, ráadásul a férfi rendőr volt, így duplán is jó kapcsolatokkal rendelkezik.

Ügyvéd irányított egy magyar maffiát

Egy nyíregyházi ügyvéd a védőként szerzett tapasztalatait felhasználva bűnszervezetet épített ki a 2000-es évektől kezdve. Jogi ismereteit arra használta, hogy összezavarja a hatóságokat. A cigarettacsempészettől a prostitúción keresztül a fiktív cégátruházásokig mindenben benne volt a keze.

Lecsapott a NAV - Cégtemetőt számoltak fel

Cégtemetőt számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói: a nyomozás során a kezdeti négyről harmincötre bővült a gyanúsítottak száma, az ügyben közokirat-hamisítás mellett adócsalás és sikkasztás miatt emeltek vádat.

Bírák rács mögött: irányított ítéletek

A bírói korrupció nem csak a városi legendákban létezik: két ügyben talált erre bizonyítékot a Debreceni Törvényszék. Egyiküket vesztegetés miatt ítélték hét évre, a másik tíz évet, miután első fokon vezető beosztású, hivatalos személy által üzletszerűen, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében találták bűnösnek.

Bükki Nemzeti Park: büntetőügyek és vezetőváltás

Költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt nyomozás indult Kanyok Attila fideszes tiszaújvárosi önkormányzati képviselő ellen, aki korábban Mengyi Rolandnak, a Borsod megyei közgyűlés fideszes elnökének volt a kampányfőnöke. Kanyok a borsodi állami földbérletpályázat egyik nagy nyertese, nála csak egy gazdálkodó nyert több földet.

Közokirat-hamisítás miatt megrovást kapott Juhászné Lévai Katalin

Bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt megrovásban részesítette Juhászné Lévai Katalin szocialista politikust, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés és a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács volt elnökét kedden a Debreceni Járásbíróság.

Megkezdődött a korrupcióval gyanúsított szegedi bírák pere

Megkezdődött a vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással vádolt két szegedi bíró büntetőpere kedden a Debreceni Törvényszéken – tájékoztatta az intézmény sajtószóvivője az MTI-t.
Találatok: [32]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>