language

Személyek:

Szólláth Tibor highlight_off

Intézmények:

Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (Pécsi Tudományegyetem) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Szólláth Tibor

1969. április 4-én született Hajdúnánáson, végzettsége szerint agrármérnök. Politikai pályafutása 2002-ben kezdődött, amikor a Hajdúnánási Polgári Kör jelöltjeként elindult az önkormányzati választáson – egyéni választókerületben ugyan nem nyert, de kompenzációs listáról bekerült a város képviselő-testületébe. A 2006-os önkormányzati választáson elindult a polgármesteri posztért a Fidesz, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Hajdúnánási Polgári Kör színeiben, nem járt sikerrel, ellenben immáron egyéni választókerületből jutott be Nánás képviselő-testületébe. 2010-ben – már csak a Fidesz jelöltjeként – egyéni választókerületi mandátumot is szerzett, sőt már polgármesternek is megválasztották, ahogy 2014-ben és 2019-ben is.

2006-2010-ben a Hajdú Bihar megyei közgyűlés alelnöke is volt. 2010-ben az Országgyűlésbe is bejutott a megyei pártlistáról, egy cikluson át volt honatya. 2017-ben megválasztották a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Hajdú-Bihar megyei elnökévé, 2021-ben pedig a privatizált Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagjává is kinevezték.

Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (Pécsi Tudományegyetem)

A Pécsi Egyetemet fenntartó alapítvány.

Kuratóriumi elnöke: Bódis József, a PTE volt rektora.

Kuratóriumi tagjai:

Mikes Éva egykori kormánybiztos, volt országgyűlési képviselő.

Szili Katalin, az Országgyűlés korábbi MSZP-s elnöke, jelenleg miniszterelnöki főtanácsadó.

Decsi István, a PTE kancellárja.

Rappai Gábor, a PTE dékánja, az MTA doktora.

Az alapítvány tulajdonába került többek között a PTE Politechnikai Kutató, Fejlesztő és Tervező Kft., illetve a Pécsi Tudásközpont Kft.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Rejtett privatizáció: 2021-ben több ezermilliárdos vagyon került az államtól a kormánypárti alapítványokhoz

2021-ben a rendszerváltáskori privatizációhoz mérhető nemzeti vagyont adott ki az állam kezéből az Orbán-kormány. A több ezermilliárdos összértékűre becsülhető vagyontárgyakat ingyen kapták meg nagyrészt Fidesz-közeli figurák által vezetett vagyonkezelő alapítványok, amelyek ettől kezdve rendelkezhetnek a magyar egyetemek mintegy 70 százalékával, a legfontosabb országos kulturális intézményekkel, prémium ingatlanokkal, kastélyokkal, valamint milliárdos vállalati részvényekkel. A kétharmados törvénymódosítással a kormányközeli hálózat befolyását a korábbi állami vagyon felett egy jövő évi ellenzéki győzelem esetén is biztosították.
Találatok: [1]  Oldalak:   1