language

Lapok:

Kulcsszavak:

útépítés highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [42]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

13 milliárdos osztalék a Duna Aszfaltnál

A közbeszerzéseket sorra nyerő Duna Aszfalt árbevétele a 2017-es 75 milliárdról majdnem 130 milliárdra nőtt tavaly a cég frissen feltöltött beszámolója szerint. Szíjj László cégének adózás utáni nyeresége 18 milliárd 559 millió volt, az építőipari vállalkozásnál 13 milliárd forintos osztalék kifizetéséről döntöttek.

45 milliárdot fizetett a kormány Simicskáéknak

Per nélkül megállapodott a kormány az M4-es autópálya 2015-ben leállított építkezését kivitelező cégekkel, többek közt Simicska Lajod Közgép Zrt-jével - írja a Világgazdaság. A megállapodás értelmében a kormány nem fizet kártérítést a felbontott szerződések miatt, de megtérítette a már elvégzett munkát és a helyszínre szállított anyagok költségét, összesen 45 milliárd forintot.

Itt az új hungarikum, a kerítésekkel szaggatott utca

Pilisvörösváron nemcsak a felezővonal szaggatott, hanem maga az út is. Az önkormányzat úgy kezdett bele az útépítésbe, hogy nem volt meg az összes papír a szükséges telkek átadásáról. Ezért két helyen is kerítés szakítja meg az aszfaltcsíkot.

2,8 milliárdba kerül kilométerenként a hódmezővásárhelyi elkerülő

Az RTL Klub Híradójának stábja járt csütörtökön a hódmezővásárhelyi elkerülő sajtóbejárásán. A 47-es út elkerülője Hódmezővásárhely határában készül, a munka februárban indult, jövő tavasszal kell befejezni. A televízió azt próbálta körbejárni, hogy mi került ezen az elkerülőn kilométerenként 2,8 milliárd forintba. A 12,7 km-es elkerülő szakasz ugyanis bruttó 35,4 milliárdból épül meg. Hozzáteszik, a közelben épült meg hasonló paraméterekkel a mórahalmi elkerülő, az kilométerenként valamivel több, mint 800 millióba került.

A 400 milliós kerékpároshíd titka

Minden idők legdrágább kerékpáros patakhídja épül a Rákos-patakon az új úszóaréna mellett. Az elmúlt hónapokban mind az árát, mind a szükségességét megkérdőjelezték. Megadtuk az esélyt a beruházónak, hogy elmagyarázza: miért kell nekünk egy ilyen drága híd.

Véglegesen kitúrták Simicska Közgépét az M4-esről

A Közbeszerzési Döntőbizottság múlt heti két határozatának értelmében most már biztos, hogy hiába támadta meg a korábbi döntést a Közgép, a Duna Aszfalt nevével fémjelzett társulás építheti majd az M4-es autópálya hosszabb szakaszát – írja a Dehir.

3,6 milliárdból régészkedik a West Hungária Bau

A Várbazárt felújító és az új MTK stadiont felhúzó West Hungária Bau készítheti majd elő Kelet-Magyarország útépítéseit - ez derült ki az uniós közbeszerzési értesítőből. A cég négy konzorciumi partnerével (a rábapatonai ArcheoGép Kft.-vel, a bátaszéki Alisca Bau Kft.-vel, a budapesti Ex Voto Kft.-vel és a Leveller Kft.-vel) 3,6 milliárd forintért végezheti majd el az útépítések előkészítő munkáit és tárhatja föl, hogy nincsenek-e régészeti lelőhelyek a tervezett utak vonalán.

Épül már az M44

Az M44-es út Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszának megépítésével elkezdődött a 2x2 sávos gyorsforgalmi út fejlesztése. A Békéscsaba és Kecskemét közötti mintegy 120 kilométeres útpálya 2022-re tervezett teljes kiépítése nettó 327 milliárd forintba kerül, ebből a most induló 61 kilométeres nyomvonal beruházásának költsége 144 milliárd forint - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikai ügyekért fellelős államtitkára az MTI szerint szerdán Kondoroson, mielőtt elhelyezte az új út alapkövét.
Találatok: [42]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>