language

Kulcsszavak:

útépítés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [650]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A jachtos milliárdos három érdekeltsége is lebukott az egész országot behálózó közúti kartellügyben

A NER-jachtok előző generációját birtokló offshore cégbe bevásárló Rencsár Kálmánnal lehet összekötni három olyan társaságot, amelyeket kartellezés miatt meszelt el nemrég a Gazdasági Versenyhivatal. A hivatal az országos méretű és évekig tartó összejátszásban részt vevő cégekre összesen közel 300 millió forint bírságot szabott ki, a legtöbbet a Rencsár-féle érdekeltségekre.

Potom 42 millióba került, hogy az „Érik a szőlő” szóljon a 37-es főút egy szakaszán

Az útszakaszt már tavaly átadták, de csak most derült ki, hogy mennyivel dobta meg a 37-es főút fejlesztésének költségeit az az elképzelés, hogy zenéljen az útburkolat, amikor végighajtanak rajta. Az uniós közbeszerzési értesítőbe feltöltött dokumentum szerint 42,4 millió forintos pluszkiadást jelentett ez a korábban nem tervezett munka. A kivitelező Szíjj László cége, a Duna Aszfalt volt. Magyarországon egyébként ez a második út, ami zenél.

Országos méretű közúti kartellezést tárt fel a GVH

„Pont került egy régóta húzódó kartellügy végére. A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy az útjelfestéssel és közúti táblázással foglalkozó vállalkozások nagy része felosztotta egymás között a hazai piacot 2012 és 2014 között. A nemzeti versenyhatóság mintegy 300 milliós bírságot szabott ki 17 vállalkozásra az ország teljes területét lefedő sorozatos összejátszások miatt, egyes felelősöknek pedig büntetőjogi következményekkel is szembe kellett nézniük” - olvasható a GVH közleményében.

Alig használják a közel 400 milliárdért épülő, Békéscsabára vezető M44-es utat

Ha az M6-os autópálya üres, értelmetlen, kihasználatlan, akkor az M44-es gyorsforgalmi útra újabb jelzőket kell találni, legalábbis a Magyar Közút mérései szerint. Ugyanis amíg az M6-oson 2018 óta 20-30 százalékkal nőtt a forgalom, addig az M44-es adatai azt mutatják: a környező települések lakói jól jártak vele, de a járművek mennyisége nem indokolta a majdnem 400 milliárdos beruházást.

Megszűnt az adókedvezmény, amely 10 éven át az Orbán-oligarchák százmilliárdos vagyonait hizlalta

Intézményes adócsalás zajlott az elmúlt tíz évben, hogy a kormányhoz közel álló nemzeti tőkések kevesebb közterhet fizetve tudják felhalmozni vagyonukat. A jelenségre az hívta fel a figyelmet, hogy a kormány szeptember 12-étől megszüntette a bizalmi vagyonkezelés legfőbb adóelőnyét.

Szokatlan módszerrel jutnak egymilliárd forinthoz Mészáros Lőrincék

Ezúttal nem osztalékfizetés áll a háttérben, mint a legtöbb esetben. Ám hogy miért kellett meglépniük ezt most, arra nem világítanak rá a nyilvános dokumentumok, ráadásul anyagi problémákról szó sem lehet.

Szíjj László akkor is keres az állami tenderen, amikor veszít

Jogilag nem lehet belekötni abba, ahogy a Duna Aszfalt átvette egy óriásberuházás jelentős részét a közbeszerzést elnyerő vállalattól, de a gyakorlat nagyon sok kérdést felvet.

Így lesz az állami tenderekből milliárdos luxusjacht

Egy vállalkozás néhány éve állami megbízásokból mesés profitot kezdett termelni, de a pénz jelentős része végül annak a Szíjj Lászlónak a közelébe került, akinek az elmúlt hetekben többször is elhangzott a neve zsarolással megszerzett cégekkel egy mondatban.

Ismét a „tenderkirályokkal” kötöttek nagy összegű keretszerződéseket Győrben

Pár napja jelent meg cikkünk arról, hogy a rendőrség után a bíróságról is lepattant az Integritás Hatóság nyomozást sürgető indítványa néhány gyanús győri közbeszerzéssel kapcsolatban. Most pedig kiderült, hogy a „tenderkirály” cégek újabb több hónapra, évre szóló, összesen több milliárd forint értékű keretszerződéseket nyertek el Győrben, hasonlóan versenykorlátozó feltételek mellett.
Találatok: [650]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>