language

Lapok:

Népszava highlight_off

Kulcsszavak:

üzemeltetés highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>

Szabályos osztogatás folyik, minden érdekkörnek jut a BKV milliárdos koncából

/„A BKV Zrt. szabályosan, a jogszabályi előírásoknak megfelelően kötött szerződést 2019 elején az informatikai és üzemeltetési feladatok elvégzésére. Ezt a 2022. április 5-én lezárult megfelelési vizsgálat is megerősítette, amit a cég felügyelőbizottsága 2022. május 16-án elfogadott” – válaszolta a Népszava kérdésére a BKV. Mint írták, a cég vállalatbiztonsági osztálya a 2018. január 1. – 2022. március 1. közötti időszakot vizsgálva arra jutott, hogy a BKV Zrt. a SYS IT Services Kft.-hez köthető közbeszerzési eljárásának lebonyolítása, a szerződések és kifizetések teljesítése során a tőle elvárható gondossággal, a vonatkozó jogszabályok, illetve a társaság belső előírásait szem előtt tartva járt el.

Őrzés nélkül maradhat a biodóm, a Pannon Parkra sincs pénze a fővárosnak

Kiss Ambrus arra a kérdésünkre, miszerint elképzelhető-e, hogy kormányválasz híján a főváros egyszerűen felhagy az építmény őrzésével és fűtésével, azt válaszolta, hogy jövő évben ez is megtörténhet, minden megoldást az asztalra kell tenni.

Átjátszott vásárcsarnok: szabadulnak az önkormányzatok a piacaiktól

Egymás után három kerület is úgy döntött: külsős cégre bízza vagy eladja az önkormányzati piacot. Kettő NER-közeli kézbe került, a harmadik még kiadó. Nagyot szólt a nyári politikai uborkaszezonban az ellenzéki Niedermüller Péter (DK) vezette erzsébetvárosi önkormányzat döntése, amely szerint 10+5 évre szóló bérleti szerződést kötnek a Klauzál téri vásárcsarnok Gasztro Marketté átalakítására. Két olyan társasággal állapodtak meg, amelyek a bulinegyed Fogas–Instant néven ismert szórakozóhely-komplexumának érdekeltségi körébe tartoznak.

Aki marja, kapja: kikötőbiznisz a láthatáron

Csakis egyben lehet pályázni 11 balatoni vitorláskikötőre, a szerencsés nyertes pedig 15 évre veheti ki bérbe az értékes ingatlanokat – derül ki abból a Népszava birtokába került előterjesztésből, amelyről pénteki, rendkívüli közgyűlésén dönt az állami tulajdonban lévő Balatoni Hajózási Zrt. Márpedig ezen feltételek alapján úgy tűnik, beigazolódik azok félelme, aki ellenezték a kikötők bérbe adását, és azt hangsúlyozták, a Bahart maga is el tudja látni a feladatot.

Darabonként tizenhárom milliárdért vehette a luxusrepülőket a HM

A kormány következetesen titkolja a honvédségi repülőgép-beszerzések költségeit – ám a Honvédelmi Minisztérium az egyik cégének mérlegében furcsa számokat találtunk.

19 milliárdért fejleszt a BKV-nak a Mészáros-közeli informatikai cég

Alvállalkozóként került be a buliba a 4iG, 5+5 évig fog szolgáltatni. Júniusban is több mint 3 milliárdért kapott megbízást a cég, ami a felcsúti gázszerelő érkezése óta 1789 százalékkal nyereségesebb.
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>