Kilenc éve robbant ki az MSZP akkori elnökhelyettesének, Simon Gábornak a gazdasági ügye, ami belpolitikai botránnyá fokozódott. Simon ellen hét éve kezdődött a büntetőper, egyebek mellett több száz millió forintos költségvetési csalás miatt. A per áprilisban újrakezdődik, immár a negyedik bíró tárgyalja majd.
A Transparency International Hungary, a K-Monitor és az Átlátszó delegáltja nemmel szavazott, két további civil tag tartózkodott az Integritás Hatóság mellett létrejött Korrupcióellenes Munkacsoport első éves jelentéséről szóló hétfői szavazáson. Az Átlátszó azért nem szavazta meg a rohammunkában készült jelentést, mert a kormányoldal nem támogatta az egyes kiemelt állami szervek sajtókapcsolatainak, pontosabban egyes sajtótermékek diszkriminációjának vizsgálatára vonatkozó javaslatunkat, és „civil álláspontként” jelenítette meg a közérdekű adatok megismerhetősége körében az elmúlt tíz évben sorozatosan megvalósított jogkorlátozásokat.
Sürgősségi eljárásban tárgyalja az Országgyűlés kedden a vagyonnyilatkozati rendszer újabb módosítását, amelyet az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében nyújtott be a kormány.
Mintha kényszeres magántőkealap-gründolásba kezdett volna a hatalmi gazdasági elit – a Tiborcz István és Mészáros Lőrinc mögötti sor is. A NER titkos pénzcsatornáiról szóló írásunk második, záró részében majd’ mindenki szerepel, aki az elmúlt 10-12 évben különös vagy botrányos kapcsolatba került az állammal – legyen szó letelepedés-, lélegeztetőgép-, vakcina-, vérplazma- vagy vagonbizniszről. Ők most egységesen úgy érzik, szükségük van tulajdonosrejtegető-adóoptimalizáló egységekre. Offshore-ozni már nem divat, magántőkealapozni viszont szinte kötelező.
A Fidesz-kormányzás egyik legnagyobb kérdése, hogy milyen forrásból töltik fel azokat a magántőkealapokat, amelyek a NER-felépítményt tartják. Kínálkozna a nyers válasz: „hát abból, amit a lovagok hazavisznek a tenderekből”. Csakhogy ezekben a titkos zsákokban sokkal több milliárd van, mint amennyit úgymond el lehet lopni. Akkor honnan jön a pénz? Kínából, Oroszországból, a kipcsakoktól? Nem egészen. A megfejtés az, hogy nálunk a „magán” előtagú tőkealapokat is részben a magyar állam pumpálja nagyra. Két részben dolgozzuk fel, hogyan. Az elsőben alább kormányzati dokumentumokkal igazoljuk, hogy már legalább 541 milliárd közforint mozdult meg a kiválasztottak felé (javarészt a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül) – de vannak arra utaló nyomok, hogy a kiáramlás nagyságrendje még sokkolóbb. Némi cinizmussal azt mondhatnánk: akár külön „Tiborczék”- és „Mészárosék”-sor is lehetne a magyar állam költségvetésében. Mindenkinek egyszerűbb lenne az élete.
A KecsUP.hu 2023-as vagyonnyilatkozata alapján arra jutott, hogy Szemereyné Pataki Klaudia polgármester havi bruttó jövedelme 1 346 400 forint, amihez havi bruttó 195 ezer forint költségtérítés jár. A Neumann János Egyetemért Alapítvány felügyelőbizottságának tagjaként továbbra is havonta bruttó 1 654 135 forint utalnak át a részére. A város első számú politikusa 2022-ben a lapra ráírta, hogy ez az összeg „jótékonysági célokra felajánlva”. 2023-ban erről már nem nyilatkozott.