language

Személyek:

Áder János highlight_off

Áder János

Áder János (Csorna, 1959. május 9.[1] – ) magyar jogász, politikus, Magyarország köztársasági elnöke. 1990 és 2009 között országgyűlési képviselő, 1997 és 1998 között az Országgyűlés alelnöke, majd 2002-ig elnöke. 2002 és 2003 között ügyvezető alelnökként a Fidesz – Magyar Polgári Párt, 2002-től 2006-ig a párt országgyűlési frakciójának vezetője. 2009-től 2012-ig európai parlamenti képviselő. 2012. április 16-án Orbán Viktor javaslatára a Fidesz-KDNP frakciószövetség államfőjelöltje lett. Május 2-án az Országgyűlésköztársasági elnökké választotta. 2017. március 13-án újraválasztották a köztársasági elnöki tisztségében, 2022-ben Novák Katalin váltotta az elnöki székben.

Elnöki ciklusa végén derült ki, hogy volt államfőként egy olyan svábhegyi luxusvillába költözik, amit majdnem egy milliárd forint értékben bővítettek ki, ehhez ráadásul egy külön kormányrendeletet is hoztak, hogy a kerület ingatlanépítési szabályait megkerülhessék. Ádert ellenzéki oldalról fel is szólították, hogy ne fogadja el az ingatlant, főleg azután, hogy adóbevallása szerint három ingatlannal is rendelkezik. Áder János elnöksége után az általa alapított, költségvetési tízmilliárdokkal támogatott Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [44]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Néhány fidelitasos megmutatta, hogyan kell a NER-ben sokmilliárdos cégbirodalmat építeni

Milliárdos állami támogatások és megrendelések egyengették a Fidelitas egy maroknyi csapatának útját, hogy hat év alatt a nulláról építsen fel egy nagy vállalatcsoportot, háttérben a legfelsőbb politikai körökből érkező mentorokkal.

A Mol-koncesszió indulásával a hulladékgazdálkodás sok szereplője megy a süllyesztőbe

Környezetvédelmi célokra hivatkozva valójában egy újabb ágazat piaci újraosztása zajlik a hulladékgazdálkodásban. Az új rendszer egyelőre szinte átláthatatlan, a Mol leányvállalata, a Mohu elfogadhatatlan ajánlatokat tesz a szektor cégeinek, a családi vállalkozások nem fogják sokáig bírni, ha nekik kell hitelezniük a Mol-leányt.

Testreszabott közbeszerzések Áder alapítványától milliárdos értékben

Hatszázmillió forintot tervez elkölteni a Kék Bolygó Alapítvány a fenntarthatóságról szóló rendezvény kommunikációjára, szervezésre több mint egymilliárdot. A kiírási szerződések viszont annyira speciálisak voltak, hogy csak olyan cégek indulhattak, akik dolgoztak már a Kék Bolygó Alapítványnak. Arra azért odafigyeltek, hogy ne csak egy pályázó legyen.

Gőzerővel épülnek az akkumulátorgyárak

Az Áder János által létrehozott alapítvány milliárdokat költ egy nagyszabású eseményre, amelyet 2021-ben még a külügy hozott tető alá. A cél nemes: „a társadalom környezettudatossága fejlesztésének támogatása”. Van miből megvalósítani: az alapítványt sok milliárd forint közpénzzel támogatták meg.

Így működik egy kamara, amely nem akar a kormány által kicsinált orvosi kamara sorsára jutni

Boldog összefonódásban dolgoznak az Orbán-rendszer udvari kamarái és a rendszer csókosai. Kormányközeli cégekkel üzletelnek, és a kormány kritikája helyett legfeljebb az ellenzéki szereplőket támadják.

Letölthető táblázat és 5 fontos ábra a politikusok katonai repülős útjairól

Az elmúlt hetekben külön cikkekben részleteztük, hogy a hivatalos adatok szerint mennyiért fuvarozták a honvédség repülőgépei Orbán Viktor miniszterelnököt és más állami vezetőket. Most szabadon hozzáférhetővé tesszük azt a táblázatot, amelyet a soronként beszkennelve kapott iratkupacból készítettünk. Emellett mutatjuk az öt legfontosabb ábrát is a repülési költségekről.

Novák Katalin „ingyen” repült Brazíliába, Áder János pedig 125 ezerért Bulgáriába

A Honvédelmi Minisztérium által közölt adatok szerint 223 útból 19 esetben a Köztársasági Elnöki Hivatal rendelt katonai repülőt valamilyen utazáshoz 2021 eleje és 2022 szeptembere között. A 19-ből csupán 6 esetben tüntettek fel üzemanyagköltséget, másik 6 útra pedig 0 forint kiadást adtak meg. Az adatszolgáltatás alapján Novák Katalin brazíliai útja például irreális módon nem került semmibe, Áder János pedig alig 125 ezer forintból megjárta Bulgáriát, miközben a svájci útja 17,5 millióba került.

A kormány számolatlanul költi a milliárdokat, hogy jó hazafiként szeressük az akkugyárakat

Gondosan felépített kormányhű hálózat igyekszik blokkolni a környezetvédelemben mértékadó szakértői és civil hangokat, és próbál megágyazni az orbáni iparpolitikának.

Hiába a válság és az infláció, már Orbánéknak is van megtakarításuk

Viszonylag rövid időn belül adtak le ismét vagyonnyilatkozatot a parlamenti képviselők és kormánytagok: a 2022-ben megválasztott országgyűlés, illetve az új kormány tisztségviselői megtették ezt legutóbb tavasszal és nyáron is. Most azonban a január 31-i határidő kötelezte őket erre. Már senki sem mondhatja, hogy Orbán Viktornak semmije sincs.

Most Fidesz-közeli online magazinba szállt be az Áder János alapította Kék Bolygó Alapítvány

A fenntarthatósággal foglalkozó lap eddig ráfizetéses volt, a mostani befektetés összegét titkolják.
Találatok: [44]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>