language

Intézmények:

Független Kisgazdapárt (FKgP) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [118]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

19 kamupártnál lélegezhettek fel, a rendőrség futni hagyja őket

Új rekordot állított fel egy választópolgár, akinek az adataival 19 kamupárt élt vissza a 2018-as választásokon. Minden körülmény visszaélésre utal legalábbis, de rendőrség most lezárta a nyomozást. A nyomozók ugyanis arra jutottak, hogy az aláírásgyűjtök tudata minden bizonnyal "nem fogta át, hogy csalnak".

Lefizetéssel vádolják a Jobbikot, a párt perel

Jogi lépéseket tesz a Jobbik az FKgP alelnöke, Paulina László kormányközeli portálokon megjelent nyilatkozatai után, amelyek szerint a Jobbik anyagi ellenszolgáltatásért cserébe győzte meg az egykori parlamenti – sőt, 1998 és 2002 között a Fidesszel koalícióban kormányzó pártot –, hogy jelöltjeit léptesse vissza.

Milliárdokkal tartoznak a kis pártok

630 millió forint végleg eltűnt a jogtalanul felhasznált kampánytámogatásból, míg a kétmilliárd forintra rúgó választási bírságoknak alig két százalékát sikerült eddig behajtani. Ez a mérlege a ­2014-es országgyűlési választáson szinte akadálytalanul induló bizniszpártok tevékenységének.

Eltűnt pártok, eltűnt pénzek

Enyhén szólva is akadozik az áprilisi parlamenti választáson induló jelöltekkel és pártokkal szemben kiszabott mintegy kétmilliárd forintnyi bírság behajtása: a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) kapott adatok szerint eddig 1,2 millió forintot tudtak behajtani.

Tavasszal százmilliókat vágtak zsebre, most alig kaptak szavazatot

Nem szerepeltek fényesen a tavasszal még országos listát állító és százmilliós kampánytámogatásban részesülő kisebb pártok az önkormányzati választáson. A 14 szervezet mérlege összesen 11 képviselői és egy polgármesteri hely, meg 40 ezer szavazat. 4 párt eltűnt, 2 pedig egyetlen jelöltet sem állított.

Kampánymilliárdok: soha nem látott káosz jöhet

Arra voltunk kíváncsiak, hogy állnak az országos listát állító kispártok jelöltjei az államtól kapott 1 millió forintos támogatás visszafizetésével. Kásler Árpád annyira ideges lett, amikor erről faggatuk, hogy ránk csapta a telefont. A NAV-nak nem lesz könnyű dolga a behajtással, több pártnak fogalma sincs, hogy miből fogja visszafizetni az esetenként több tízmillió forintra rúgó összeget.

A százmilliók elmentek, a szavazatok nem jöttek

Sok párt jutott bőkezű állami támogatáshoz a gyanús körülmények között lezajlott aláírásgyűjtés során, de aztán többen közülük alig kaptak szavazatot. A kampányra kapott százmilliókat állítólag a saját aktivistáikra, kifestőkönyvekre és gulyásra költötték.

Ajánlóívek: hamisítani lehetett, késni nem

Aláírásokat cserélgettek/adtak-vettek a kisebb pártok - derült ki először a 444.hu cikkéből. A VS.hu is kapott hasonló jelzést: az Élőlánc képviselőjelöltjei is beszéltek arról, hogy megkörnyékezték őket. A tét nem volt kicsi, hisz az országos lista alsó hangon is 149 milliót ér.

Roma Összefogás: ügyészséghez fordult a számvevőszék

Az MCF Roma Összefogás Párt meghiúsította ellenőrzésének lefolytatását, ezért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ügyészségi jelzéssel élt – közölte az ÁSZ a weboldalán szerdán.

Kolompárék elszabotálták a számvevőszéki ellenőrzést

Több párt, így a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, az egykori MDF (jelenlegi nevén Jólét és Szabadság Demokrata Közösség) is megbukott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatán, míg a Kolompár Orbán Által alapított MCF Roma Összefogás Párt egyenesen meghiúsította a revízió lefolytatását, így az ÁSZ ügyészségi jelzéssel élt.
Találatok: [118]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>