language

Intézmények:

Gyermek- Ifjúsági- és Sportminisztérium highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

„Feriék” milliós alkudozása?

Hangfelvétel is utal rá, hogy Zuschlag János és az MSZP felső vezetése komoly pénzösszegekről alkudozhatott 2005-ben. Ennek ellenére korábban Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Szilvásy György is tagadta, hogy ötvenmilliót fizettek volna Zuschlagnak a visszalépésért cserébe.

Zuschlag: „A visszalépésemért az MSZP ötvenmilliót adott egy nejlonszatyorban”

Az egykori MSZP-s képviselő Zuschlag János letöltötte büntetését, kiszabadult. Politikai karrierjének ugyan örökre vége, de a börtönévek láthatóan nem törték meg.

Szocialista keresztapák és kishalak

A Zuschlag-ügy jogerős ítélete után világos: ha valóban meg akar újulni az MSZP, akkor Gyurcsány Ferencnek és Mesterházy Attilának, az ifjúsági tárca egykori vezetőinek nem lehet politikai szerepet adni a továbbiakban – erről beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke.

Kósa: Gyurcsánynak és Mesterházynak nem szabad szerepet adni

Kósa Lajos szerint az MSZP-nek a politikai felelősöket is meg kell nevezni a Zuschlag-ügyben azután, hogy annak vádlottjait jogerősen is elítélték a napokban. A Fidesz alelnöke hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy az egykori Ifjúsági és Sportminisztériumban is működött az a bűnszervezet, amely segítette a pályázati pénzek szabálytalan felhasználását.

Zuschlag-per: Lados vallott a pénzek elosztásáról

Lados István, a Zuschlag-per másodrendű vádlottja a civilszervezetek pályázatairól, az elnyert pénzek elosztásáról vallott kihallgatásán szerdán, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon Fodor Endre bírói tanácsa előtt.

Törvénysértő szerződések a sportminisztériumban

Több beruházás esetében költségvetési forrás nélkül vállalt kötelezettséget az Ifjúsági és Sportminisztérium előző vezetése. A tárca vezetői ezzel megsértették a jogszabályokat - írja a Népszabadság a tárcánál folytatott vizsgálat eredményéről.

A drágább és lassabb kivitelező nyert

A legdrágább ajánlat nyert a focistadionok beléptető rendszerére kiírt pályázaton. Az Ifjúsági és Sportminisztérium Sportfólió közhasznú társasága által kiírt tenderen a német-amerikai DaimlerChrysler tulajdonában álló Debis IT Services Dataware ötmilliárd forintos ajánlata futott be, a cég egy év alatt üzemeli be a rendszert.

Éles szócsata az ifjúsági alapítvány ingatlanvagyonáról

Hazugságok köré szervezett, a közvéleményt megtéveszteni akaró politikai akciónak nevezte Varju László, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány (NGYIK) korábbi elnöke az ifjúsági tárca politikai államtitkárának a közalapítvány korábbi működésére vonatkozó kijelentéseit.

Nem nyomoznak Deutsch Tamás ellen

Bűncselekmény hiányában megtagadta a nyomozást a Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatal Deutsch Tamás sportminiszter ellen, akit jogosulatlan gazdasági előny biztosításának gyanújával jelentett fel egy szocialista politikus.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>