language

Személyek:

Kárpáti Péter György highlight_off

Kárpáti Péter György

Lázár- és Tiborcz-közelinek tartott vállalkozó, a WIT (korábban: Ész-Ker) nevű közbeszerzési tanácsadócég vezetője. Korábban az ő vendéglátóipari vállalkozása üzemeltette az Orbán Ráhel által is előszeretettel látogatott belvárosi Terminál éttermet.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [34]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Nincs kegyelem, a NER-nagyhal megeszi a kicsit: a Mészáros-körhöz került a Valton

Újabb „Lajos-ügy” a Fideszben? Egy Mészáros Lőrinc ügyvédi csapata által kezelt magántőkealaphoz került a Fidesz és az állam gigarendezvényeit biztosító Valton-Sec Zrt. meghatározó többsége – tudta meg a Válasz Online. Az üzlet nem csak azért pikáns, mert a Gyurcsány-éra egyik vagyonmenedzserének közreműködésével jött létre. Hanem azért is, mert az eddigi főtulajdonos Varga Lajosnak alig maradt néhány részvénye a cégcsoportban, sőt az eddig a portfóliójába tartozó luxusjármű-bérbeadó, ingatlan- és vendéglátóipari érdekeltségeket ugyancsak átadta az „újaknak”. Pedig ő és a miniszterelnök vejének bizalmi emberei együtt vitték például az állam szinte kizárólagos cateringpartnerét, a Puskás Arénát is kiszolgáló RaMpART Gasztronómia Kft.-t. Mostantól tehát erre az óriásvállalatra sem illik a Tiborcz–Varga-billog, helyette a Tiborcz- és a Mészáros-kör közös befolyását kell hangsúlyoznunk. És általában is e két vezetéknév körül kezd koncentrálódni a teljes NER-felépítmény.

Közbeszerzők és pálinkások alkotják a bulibeszállítók krémjét

Koncentrálódik a cateringes piac, a szereplők jól ismertek. Egyetlen cégbe tömörült az állami közbeszerzések kedvenc biztonsági embere, Varga Lajos, a közbeszerzések szakértője és egyben Tiborcz Istvánék családi barátja, Kárpáti Péter, valamint a Rézangyal pálinkamárka két alapítója, Maros Róbert és Gaspari Zsolt.

NER-csoda Budán: 3 nm-es tárolóban "nyomorog" Tiborcz cége, az Equilor és az Appeninn

Nyolcmilliárdot érő irodaház egy tárolóban: a pasaréti lakópark tulajdonosainak évtizedes kálváriáját a kertjükbe benyúló wellness- és vendéglátó komplexum fejeli meg, amely immár Tiborcz István igényeit is szolgálja. Az irodaház nagy részét ma Tiborcz István és barátai, üzlettársai bérlik. Az Equilor számos olyan befektetési és magántőkealapot kezel, amely kormányközeli üzletekben érintett. Az elmúlt egy évben több remek ingatlan is hozzájuk került a Magyar Nemzeti Bank alapítványaitól. Így például a Várkert Bazár tövében álló Ybl-vízház, amelyben egy Tiborczhoz is kötődő, felkapott étterem működik. Szécsényi Bálint vette át Mészáros Lőrinc intézőjétől a Közép-európai Kockázati és Magán Tőkealap-kezelőt is, amelyhez éppen a közelmúltban került annak a vagyonnak az igazgatása, amely előzőleg Mészárosné tévéfőnökének, Ruff Zoltánnak a birtokában volt. Ruff viszont a turisztikai ágazatból ejtőernyőzött a médiába, amelyben a kormányfő lánya is mozog. Orbán Ráhel tanácsokat ad az állami Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának, Guller Zoltánnak, Guller sógora pedig eligazgatja Ruff cégét, amely immár Szécsényi Bálinték kezelésében van.

Nevet vált a kormánykörök kedvenc tanácsadója

Megválik nevétől az állami cégek és az önkormányzatok egyik kedvenc közbeszerzési tanácsadója. A tevékenysége várhatóan nem változik. A kormányfői vő üzleti köreihez tartozó Ész-Ker Zrt.: ezentúl WIT Zrt.-ként munkálkodik. A cég tulajdonosa Kárpáti Péter György, korábban az ő vendéglátóipari vállalkozása üzemeltette az Orbán Ráhel által is előszeretettel látogatott belvárosi Terminál éttermet.

Utánajártunk: így szabotálta el a nyomozóhatóság és az ügyészség az Elios-ügy felderítését

Lassan elülnek a botrány hullámai a Tiborcz István cégének többmilliárdos bevételt hozó Elios-ügy körül[1], főhősünk vagyona pedig a polgári jog előírásainak is megfelelni látszó ingatlanbefektetések formájában halad a kifehéredés útján. Mielőtt végképp a feledés homálya borítaná be e sajátosan magyar eredeti tőkefelhalmozás történetét, szögezzük le: jó okunk van azt gondolni, hogy a miniszterelnök vejének vagyona az Elios Zrt. közvilágítás-korszerűsítési projektjei kapcsán a bűnszervezeti elkövetés jegyeit is magán hordozó költségvetési csalás és egyéb bűncselekmények sorozata segítségével növekedett. Az pedig, hogy ezt a nyilvánvalónak látszó bűncselekményt nem derítették fel, és az elkövetők egyikét sem vonták felelősségre, kizárólag annak köszönhető, hogy a nyomozást végző Nemzeti Nyomozó Iroda szabotálta a nyomozást, az eljárást irányító és felügyelő Pest Megyei Főügyészség pedig asszisztált ehhez, ami nehezen minősíthető másnak, mint hivatali visszaélésnek és bűnpártolásnak. Az alábbi hosszú cikkben ezt a három állítást fogom igazolni.[2]

Fidesz-aduászé a zsíros poszt

Ömlenek az adófizetői milliárdok az Ész-ker Zrt.-hez, a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) ezúttal nettó 1,9 milliárdos közbeszerzési tanácsadói szerződést kapott a cég.

A Miniszterelnökség házi tanácsadócége beleMÁK-olt egy 1,8 milliárdos állami megbízásba

A Magyar Államkincstár (MÁK) 1,8 milliárd forintért kötött tanácsadói szerződést “uniós pénzeszközök felhasználásához” – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből. Az 1,8 milliárd csak keretösszeg, az államkincstár a pénz 70 százalékának elköltésére vállalt garanciát. A tendert egy három cégből álló konzorcium nyerte:

Nagyot kaszált Orbán Ráhel fideszes ügyvédje, Brüsszel most legalább százmilliárdot vasal be rajtunk

Lázár János és társai átengedték a közbeszerzések ellenőrzését kormányközeli külső tanácsadóknak, és milliárdokat fizettek érte. A munkát pocséknak találta Brüsszel és most a tanácsadói díj sokszorosát fizetteti vissza Magyarországgal. Százmilliárd forintnál biztosan nagyobb lesz a számla.

Súlyos visszaélést és csalásgyanút talált a „zöld dossziés” Horváth András

A NAV-visszaéléseket tartalmazó zöld dossziéjáról ismerté vált egykori adóhivatali ellenőr Hódmezővásárhelyen dolgozik a közbeszerzések átvizsgálásán. Nem bűnösöket keresnek, hanem azt szeretnék elérni, hogy az uniós és az állami forrásokból kiírt munkákra minél több helyi vállalkozónak esélye lenne. Az immár Márki-Zay Péter vezette városban már a második gyanús ügy bukkant fel, ezúttal a Zöld város program keretében.

Az adóhatóság százmilliárdos összeget bízott egy Tiborcz-közeli vállalkozóra

A következő 4 évben Kárpáti Péter György cége, az Ész-ker Kft. fogja intézni a NAV közbeszerzéseit tokkal-vonóval, 840 millió forintért cserébe – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből. Az ár ahhoz képest jutányosnak mondható, hogy a NAV eredetileg 1,4 milliárd forintot szánt a megbízásra, az Ész-ker-nek a Juratio Zrt, az Equinox Tender Kft. és a Laczkó Ügyvédi Iroda konzorciumával kellett versenyeznie.
Találatok: [34]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>