language

Személyek:

Kocsis Máté highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [51]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Gyorsan eltüntette a kormány a szuperkórház projektcégét, ahonnan Kocsis Máté felesége félmilliós fizetést vett fel

Vannak ügyek, amikben gyorsan őrölnek a kormányzati malmok, úgy tűnik, ilyen a Dél-budai Centrumkórház építéséért felelős projektcég esete is. A Ez legutóbb, tavaly ősszel azzal került a hírekbe, hogy Kocsis Máté felesége igazgatósági tagként havi bruttó 550 ezer (nettó 326 ezer) forintos fizetést vett fel a 2018-as alapítás óta. Ez az eltelt időszakra vetítve akkor nagyjából bruttó 34 millió forintot jelentett. A kormánypárti Megafon tulajdonosa, Kovács István a felügyelőbizottság elnökeként havi fix fizetéseivel bruttó 24 milliót szedett össze ugyanott.

Varga Judité lett a balatoni nyaraló, Gyurcsánynál megjelent egy korábban szerzett budai telek

Éjfél után közzétették a kormánytagok és parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatait, amit a november 1-jén fennálló állapot szerint kellett kitölteniük. Ebben a cikkben a legérdekesebbekből szemezgettünk a képviselők közül.

Fidesz-közeli józsefvárosi civilekre is hullottak az állami civil alap milliói – 1. rész

Újabb főigazgató-csere a nem létező Fudan Egyetemet fenntartó alapítványnál

Vezetőcserét hozott az új év a nem létező és bizonytalan jövőjű Fudan Egyetemet fenntartó közalapítvány élén. Mindössze 9 hónap után távozik innen és a kuratóriumból is az eddigi főigazgató, akinek a helyét Csák János miniszter egy tanácsadója vette át.

Bizonytalan, lesz-e szuperkórház, ám Kocsis Máté neje és a Megafon vezetője öt éve onnan kap fizetést

2018 óta készíti elő a dél-budai szuperkórház megépítését az állam cége. Az egészségügyi államtitkár nem tudta megmondani, hogy valaha elkészül-e a kórház. Takács Péter elismerte, hogy egy kapavágás sem történt, és „B-tervvel” készülnek. A beruházást irányító cégnél leépítés is volt. A létszámcsökkentés nem érintette Kocsis Máté feleségét és a kormánypárti Megafon Központ vezetőjét, akik öt éve kapnak fizetést a kétséges megvalósítású kórház projektcégétől.

Kocsis Máté tételesen cáfolja Pikó András vádjait

Egy probléma van, hogy Pikó András mellett nem dolgozik olyan szakember, aki megértené a taotámogatások rendszerét. Visszaélésről szó sem volt, ezért ügy sem lesz – reagált Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője Pikó András józsefvárosi polgármester okirathamisítási és csalási vádjaira. A baloldali helyhatósági vezető feljelentést tett a rendőrségen, majd közösségi oldalán közzétett posztjában azt sugallta, hogy Józsefváros korábbi polgármestere és bizalmasa csalást követhetett el a káptalanfüredi gyermektábor építésénél.

Nyilvánosságra hozta Pikó András azt a 96 milliós tanácsadói szerződést, amelynek a létét is tagadta Kocsis Máté

Nyilvánosságra hozta Pikó András azt a 96 millió forintos tanácsadói szerződést, amely a józsefvárosi polgármester szerint még elődje, Kocsis Máté idején született. A fideszes politikus tagadta a szerződésnek a létét is.

A NAV bűnügyi nyomozói szálltak ki a józsefvárosi polgármesteri hivatalhoz

Pikó András Józsefváros jelenlegi polgármestere még az önkormányzat előző vezetésének bizonyos szerződései miatt tett feljelentést.

Nyomoz a NAV a káptalanfüredi tábor ügyében, ahol Pikó szerint több százmillióval nem tudnak elszámolni

A NAV bűnügyi nyomozói jártak szeptember 19-én kedden a józsefvárosi polgármesteri hivatalban – írja a kerület polgármestere, Pikó András a Facebookon. Beszámolója szerint büntetőeljárás indult költségvetési csalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt, és most a vizsgálat lefolytatásához szükséges dokumentumokért jöttek a navosok.

Kocsis Máté idejéből származó józsefvárosi szerződést vizsgál a NAV

Tegnap a NAV bűnügyi nyomozói látogattak a józsefvárosi polgármesteri hivatalba – kezdi szerda délelőtti Facebook-posztját Pikó András kerületi polgármester. Az adóhatóság költségvetési csalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt vizsgálódik, de nem a kerület ellenzéki vezetése, hanem Pikó fideszes elődje, Kocsis Máté jelenlegi fideszes parlamenti frakcióvezető idejéből származó ügy miatt.
Találatok: [51]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>