language

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off
Várhegyi Attila highlight_off

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Várhegyi Attila

1963. október 5-én született Siklóson. Nős, három gyermek édesapja.

A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát (1983-87), majd a József Attila Tudományegyetemen folytatta tanulmányait (1985-88).

Dolgozott általános iskolában, a Repülőgépszerelő és Repülőműszerész Szakközépiskolában, a Fidesz Szolnok megyei Területi Koordinációs Irodájában.

1990-91-ig Szolnok város alpolgármestere, 1991-től 1998-ig pedig polgármestere.
1998-2001-ig A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Az ember, aki megvette a Simicska-birodalmat Nyerges Zsolt portréja

Nyerges Zsolt szolnoki üzletember vásárolta meg Simicska Lajos üzleti birodalmát. Mivel Simicska egykori jobbkeze mindvégig jóban maradt Orbán Viktor miniszterelnökkel és annak családjával, ez a lépés alighanem a Simicska kontra Orbán nyilvános háború lezárásaként értékelhető. Simicska vélhetően visszavonulót fújt.

Ha nagy pénz van az asztalon, azt egy fideszes haver viheti

Korrupciókutatók megvizsgálták a kormány kommunikációs közbeszerzéseit, és nem örültek az eredményeknek. A kommunikáció eleve egy ideális iparág a lopáshoz, de ilyen erős összefüggésekre valószínűleg kevesen számítottak.

Kis Oligarchatározó: Nyerges Zsolt

Nem oligarchának készült, ő a körülmények áldozata: egyedül nem ment, még Simicska Lajosnak sem. Kellett egy név, kellett egy ügyvéd, kellett egy bizalmas, aki nem árt, csak használ és ő éppen ott volt, jó helyen, jókor.

A Strabag–Közgép háromból három pályázatot nyert a Mecsek-Drávában

Az osztrák építőipari multi, a Strabag, és vélhetően a Fidesz korábbi gazdasági igazgatója, Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép Zrt. vitt mindent eddig a nettó 16,8 milliárdos nagy, régiós hulladékgazdálkodási program, a Mecsek-Dráva magyarországi pályázati kiírásain.

Kormányzati hátszéllel megy a szórakoztatás

Csak Fidesz-közeliek kerülhetnek a közmédia közelébe - ez derül ki azokból a szerződésekből, melyeket többszöri kérésünkre most megküldött lapunknak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.

Kérdőjelek az MVM-vezér körül

Bár a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. csupán az LMP lejárató kampányának tudja be az állami energiacég vezetőjét is érintő parlamenti vizsgálóbizottság létrehozásának sürgetését, egyre több a kérdőjel Baji Csaba körül.

Rámozdul az évszázad üzletére a kormányzati kötődésű cégbirodalom

Egymás után nyeri el a közpénzből fizetett energetikai megbízásokat egy cégcsoport, amely a kormányzati kapcsolatairól és rendkívüli megerősödéséről ismertté vált Közgép érdekeltségei közé tartozik. Az állam már most is tízmilliárdokat költ energetikai beruházásokra, de ez minden számítás szerint csak nőni fog a jövőben.
Találatok: [8]  Oldalak:   1