language

Akták:

Városi Civil Alap highlight_off

Városi Civil Alap

Városi Civil Alap

A Norvég Alap civilek számára megpályázható 4 milliárd forintos forrásainak pótlására hozta létre a Miniszterelnökség a Városi Civil Alapot, amelynek szétosztásával a Bethlen Gábor Alapot bízta meg. Az alapból maximum 15 millió forint értékű támogatást nyerhettek el a pályázó civil szervezetek. A nyertesek között azonban főként olyan szervezetek találhatóak, melyek közvetlenül vagy közvetetten kormánypárti politikusokhoz kötődnek. A maximális támogatást nyerte el például a Dabas Fejlődéséért Integrálódók Egyesülete (DAFI), amelynek elnöke Dabas fideszes polgármestere, Kőszegi Zoltán, de a támogatottak között olyan szervezet is szerepel, melynek vezetője a Mészáros Lőrinchez köthető Opus Global Nyrt. felügyelőbizottságának elnöke, Kondás Tünde, Koncz Zsófia fideszes országgyűlési képviselő édesanyja.

A legtöbb támogatást olyan, meghatározó politikusokhoz kapcsolódó körzetek szervezetei kapták, mint Felcsút és Bicske térsége (71 millió forint), vagy épp a Szijjártó Péter külügyminiszterhez köthető Dunakeszi környéke (80 millió forint). A kormánypártokhoz kötődő szervezetek jellemzően olyan kommunikációs feladatokra kaptak támogatást, mint új, ingyenes lapok, közösségimédia-kampányok indítása, vagy épp polgári estek szervezése, amelyet a 2022-es választási kampányban is használni tudnak.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Nem tudni, mire kapja a támogatást a sarkadi fideszes polgármester feleségének egyesülete

Korábban 8, most 10 milliót kaptak a Városi Civil Alapból. Az Egészségünkért Sport- és Kulturális Egyesület amúgy egy művelés alatt álló szántóra van bejegyezve.

Tele van hajdú-bihari Fidesz-közeli szervezetekkel a Városi Civil Alap támogatási listája

Közel 273 millió forintot osztottak ki a megyében. A pénzből olyan szervezet is kapott, amelyiknek az elnöke korábban fideszes politikusok portréit készíttette el és akasztotta ki egy középületben. Lakosságarányosan Nyíradonyban osztották ki a legtöbb pénzt. Tasó László városa mellett Debrecenben és Hajdúböszörményben is több szervezet kapcsán mutatható ki valamilyen kormánypárti kötődés.

Állampárti Civil Alap: az igénylők 5 százaléka kapta a támogatások kétharmadát

Megjósoltuk, megtörtént: a kormány két csapással átrendezte a hazai civil szférát. Még a választások előtt írtunk arról, hogy a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség sebtében újranyitotta a Norvég Civil Alap helyére állított állami pénzcsapot, a Városi Civil Alapot – hogy a tavalyi 4,4 után most 4,8 milliárd forinttal „ösztönözze” az alapítványi, egyesületi munkát. Egy hete megvolt az idei eredményhirdetés is, immár egyben látjuk tehát, mi lett az eddig kiszórt 9,2 milliárd sorsa.

Törvénytelen hálapénz a Fidesz „civiljeinek” – újabb 4,8 milliárd a kampányfinisben

Idén februárban a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség újra kinyitotta a Norvég Civil Alap helyére állított magyar állami pénzcsapot, a Városi Civil Alapot – ám a törvényben előírt egy hónap helyett ezúttal két hetet adtak a pályázatok benyújtására. Ahogy tavaly feltártuk, ez az a forrás, amelyet nem valamiféle normatív rend, hanem a fideszes választókerületi elnökök, képviselőjelöltek kampányérdekei szerint szórtak szét. A mostani kiírásban szereplő újabb 4,8 milliárd forint elosztásáról a napokban döntenek.

Komlón is fideszes képviselők egyesületei nyertek a Városi Civil Alap pályázaton

Komló – Két helyi fideszes képviselő egyesülete összesen 12 millió forint közpénzt nyert a civileknek kiírt pályázaton.

Rogánék küldték a milliárdokat, kormányközeli álcivilek rejtett támogatására költötték

Álcivil házipénztárra bukkantunk: éveken át támogatta közpénzmilliárdokkal a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda a Batthyány Lajos Alapítványt, ami a befolyt összegek oroszlánrészét egyből továbbosztotta másoknak – jellemzően Fidesz-közeli civilszervezeteknek. A többmilliárdos támogatási programot nyilvánosan sehol sem hirdették meg. Az alapítvány azóta a Karmelita kolostor mellé, tízmilliárdos villába költözött.

Az uniós pénzek kiosztásában is részt vehettek a Fidesz kedvenc civiljei

Az EU által finanszírozott úgynevezett CLLD-típusú programok az állami civil támogatásoknál célzottabbak és átláthatóbbak, azonban ezek kezdvezményezettjei között is találkozhatunk kormánypárti kötődésű szervezetekkel. Ezek a hazai civil támogatásokat rendre felmarkoló szereplők helyi szinten az elmúlt években több százmillió forintnyi uniós forrás elosztásába szólhattak bele. A hazai forrásból a jövő évi kampány előtt alaposan kistafírozott helyi szatellitszervezeteknek azonban beletörhetett a bicskája az uniós pályázatokba: a civil-önkormányzati partnerségre épülő program folytatásáról nincs hír, ugyanakkor egyes „Helyi Akciócsoportok” a következő években is pénzhez juthatnak.

A Fidesz választási kampányához használhatják fel a civil alap támogatásait

A K-Monitor megszerezte azoknak a pályázatoknak a leírásait, amelyeket a 4 milliárd forintos kormányzati program, a Városi Civil Alap keretében pozitívan bíráltak el. A dokumentumból kitűnik, hogy a legnagyobb összegeket az egyesületek és alapítványok – nagyrészt a helyi Fidesz-szervezetekhez kötődő csoportok – olyan feladatokra kapták, mint új hírlapok vagy közösségimédia-kampányok elindítása. Ilyen célra kapott támogatást például a Fidesszel közös választási listát állító szervezet, a Vasarnap.hu kiadója, valamint a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjének alapítványa.

Ez már tényleg rendszerszintű korrupció: a kultúrkasszát is megfúrták a Fidesz „civiljei”

Két hete még nem tudtuk, hogy második fejezete is lesz a központi közösségi források pártcélú hasznosításáról szóló kutatásunknak. Az első felvonásban bizonyítottuk, hogy a Norvég Civil Alap helyére állított magyar állami pénzeszsák, a Városi Civil Alap szinte csak Fidesz-segédszervezeteknek osztott sok pénzt. Ráadásul nem valamiféle normatív rend szerint, hanem választókerületi logika alapján – például buszra, ingatlanra, kommunikációra, azaz a kampányban is remekül hasznosítható dolgokra. Most pedig azt igazoljuk, hogy az előadó-művészeti szervezetek támogatási keretéből is elhalmozták ugyanezeket a pártközeli egyesületeket, alapítványokat. Listánkban olyan „civil, kulturális” érdekeltség is szerepel, amelynek létesítő okiratba foglalt célja „a Fidesz–KDNP kormány működésének helyi szinten történő támogatása”.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>