language

Intézmények:

Kovács K. Zoltán Alapítvány highlight_off

Akták:

Városi Civil Alap highlight_off

Városi Civil Alap

Városi Civil Alap

A Norvég Alap civilek számára megpályázható 4 milliárd forintos forrásainak pótlására hozta létre a Miniszterelnökség a Városi Civil Alapot, amelynek szétosztásával a Bethlen Gábor Alapot bízta meg. Az alapból maximum 15 millió forint értékű támogatást nyerhettek el a pályázó civil szervezetek. A nyertesek között azonban főként olyan szervezetek találhatóak, melyek közvetlenül vagy közvetetten kormánypárti politikusokhoz kötődnek. A Válasz Online cikke bemutatja, hogy a két pályázati kör alatt összesen kiosztott 9,2 milliárd forint kétharmada az igénylő szervezetek 5 százalékánál koncentrálódott. A maximális támogatást nyerte el például a Dabas Fejlődéséért Integrálódók Egyesülete (DAFI), amelynek elnöke Dabas fideszes polgármestere, Kőszegi Zoltán, de a támogatottak között olyan szervezet is szerepel, melynek vezetője a Mészáros Lőrinchez köthető Opus Global Nyrt. felügyelőbizottságának elnöke, Kondás Tünde, Koncz Zsófia fideszes országgyűlési képviselő édesanyja. Kiderült az is, hogy Mokán István – Sarkad költségvetési csalás miatt elítélt fideszes polgármestere – feleségének alapítványa összesen 18 millió forintos támogatást kapott a két pályázati kör során, miközben a szervezet egy szántóföldre van bejegyezve

A legtöbb támogatást meghatározó politikusokhoz kapcsolódó körzetek szervezetei kapták – ilyen volt Felcsút és Bicske térsége (71 millió forint), vagy épp a Szijjártó Péter külügyminiszterhez köthető Dunakeszi környéke (80 millió forint). A kormánypártokhoz kötődő szervezetek jellemzően olyan kommunikációs feladatokra kaptak támogatást, mint új, ingyenes lapok, közösségimédia-kampányok indítása, vagy épp polgári estek szervezése, amelyet a 2022-es választási kampányban is használni tudnak. Az Átlátszó többek között Pécs példáján keresztül mutatott be ilyesfajta összefonódásokat, ahol VCA-forrásokat elnyerő Fidesz-közeli szervezetek indítottak a választások előtt kormányzati üzeneteket közvetítő hírportálokat. 

2023 végén, a 2024-es önkormányzati választások előtt újabb 5 milliárd Ft-ot osztottak ki a civileknek. A K-Monitor számítása szerint a pénz 30-40%-a került Fidesz-közeli civil szervezetekhez, akik döntően kommunikációs tevékenységekre - a pályázati leírások alapján alig leplezett módon kampánytevékenységre - kaptak támogatást.

A nyertesek adatbázisa (K-Monitor)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Állampárti Civil Alap: az igénylők 5 százaléka kapta a támogatások kétharmadát

Megjósoltuk, megtörtént: a kormány két csapással átrendezte a hazai civil szférát. Még a választások előtt írtunk arról, hogy a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség sebtében újranyitotta a Norvég Civil Alap helyére állított állami pénzcsapot, a Városi Civil Alapot – hogy a tavalyi 4,4 után most 4,8 milliárd forinttal „ösztönözze” az alapítványi, egyesületi munkát. Egy hete megvolt az idei eredményhirdetés is, immár egyben látjuk tehát, mi lett az eddig kiszórt 9,2 milliárd sorsa.

Törvénytelen hálapénz a Fidesz „civiljeinek” – újabb 4,8 milliárd a kampányfinisben

Idén februárban a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség újra kinyitotta a Norvég Civil Alap helyére állított magyar állami pénzcsapot, a Városi Civil Alapot – ám a törvényben előírt egy hónap helyett ezúttal két hetet adtak a pályázatok benyújtására. Ahogy tavaly feltártuk, ez az a forrás, amelyet nem valamiféle normatív rend, hanem a fideszes választókerületi elnökök, képviselőjelöltek kampányérdekei szerint szórtak szét. A mostani kiírásban szereplő újabb 4,8 milliárd forint elosztásáról a napokban döntenek.

A Fidesz választási kampányához használhatják fel a civil alap támogatásait

A K-Monitor megszerezte azoknak a pályázatoknak a leírásait, amelyeket a 4 milliárd forintos kormányzati program, a Városi Civil Alap keretében pozitívan bíráltak el. A dokumentumból kitűnik, hogy a legnagyobb összegeket az egyesületek és alapítványok – nagyrészt a helyi Fidesz-szervezetekhez kötődő csoportok – olyan feladatokra kapták, mint új hírlapok vagy közösségimédia-kampányok elindítása. Ilyen célra kapott támogatást például a Fidesszel közös választási listát állító szervezet, a Vasarnap.hu kiadója, valamint a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjének alapítványa.

Ez már tényleg rendszerszintű korrupció: a kultúrkasszát is megfúrták a Fidesz „civiljei”

Két hete még nem tudtuk, hogy második fejezete is lesz a központi közösségi források pártcélú hasznosításáról szóló kutatásunknak. Az első felvonásban bizonyítottuk, hogy a Norvég Civil Alap helyére állított magyar állami pénzeszsák, a Városi Civil Alap szinte csak Fidesz-segédszervezeteknek osztott sok pénzt. Ráadásul nem valamiféle normatív rend szerint, hanem választókerületi logika alapján – például buszra, ingatlanra, kommunikációra, azaz a kampányban is remekül hasznosítható dolgokra. Most pedig azt igazoljuk, hogy az előadó-művészeti szervezetek támogatási keretéből is elhalmozták ugyanezeket a pártközeli egyesületeket, alapítványokat. Listánkban olyan „civil, kulturális” érdekeltség is szerepel, amelynek létesítő okiratba foglalt célja „a Fidesz–KDNP kormány működésének helyi szinten történő támogatása”.

Választási Fidesz-alap: megvan, hová tűntek az állami civilpénzek

Eddig csupán arról szóltak a hírek, hogy a Norvég Civil Alap helyére állított magyar állami pénzeszsákból, az úgynevezett Városi Civil Alapból fideszes vezetésű alapítványoknak, egyesületeknek is csurrant, cseppent. A Válasz Online most mélyfúrást végzett, átvilágítottunk több száz nyertes szervezetet, s arra jutottunk: az új finanszírozási mechanizmust egyszerűbb lett volna egyenesen Választókerületi Pártalapnak nevezni. Szinte mindenütt Fidesz-segédszervezetek nyerték a nagy pénzt – például buszra, ingatlanra, kommunikációra: azaz a választási kampányban is remekül hasznosítható dolgokra. Emlékszünk: a norvégokkal az volt a baj, hogy politikai-ideológiai alapon szelektáltak. Most ugyanez történt fordítva, csak durvábban, „meghosszabbítva Bicskéig”. Ha ez így nem hivatali hatalommal való visszaélés, akkor semmi sem az.

Fideszes vezetésű civil szervezetek sorát támogatja a magyar állam egy új pályázati alapból

Miután a kormány bejelentette, hogy nem kéri a Norvég Alapból Magyarországnak járó 77 milliárd forintot, mert nem tetszettek neki a civil rész felügyeletére kiválasztott szervezetek, itthon kihirdették a legújabb állami civil pályázat győzteseit. Átböngésztük a támogatottak listáját: a kedvezményezettek között számos Fidesz-közeli szervezet található, a tipikus főcivil Magyarországon a kormánypárti alpolgármester.
Találatok: [6]  Oldalak:   1