language

Akták:

Belgrád-Budapest vasútvonal highlight_off
Városliget beépítése highlight_off

Belgrád-Budapest vasútvonal

Belgrád-Budapest vasútvonal

A Budapest–Belgrád vasútépítési- és fejlesztési projekt hazai szinten és fajlagosan az eddigi legdrágább vasúti beruházásnak ígérkezik. A legnagyobb szakaszból 166 kilométer futna Magyarországon és a tervek szerint a jelenlegi egy sínpár helyett kettő épülne, hogy a teljes vonalon lehetőség legyen kétirányú közlekedésre. Emellett 160km/órára nőne a vonatok sebessége ezzel csökkentve a menetidőt, illetve bővítve az áruszállítás kapacitását. Ugyanakkor az Index információi szerint ez a pár órás menetidő csökkenés, ami elérhető a beruházással nem prioritás a kínai fél számára, hiszen a szerb és macedón szakaszokon amúgy is több órás várakozásra kell számítani. 

A megvalósíthatósági tanulmány nem nyilvános, így nem tudni, mekkora forgalomnövekedéssel és milyen megtérüléssel számol az állam, mint ahogy azt sem, a vonal milyen mértékű gazdaságélénkülést hozna. Az azonban ismert, hogy a kabinet a kezdetekben 750 milliárd forintos költségvetéssel számolt – ez időközben már 800 milliárdra nőtt – a fejlesztést 85 százalékban kínai Eximbank-hitelből fedezi az állam. A nyilvános információk alapján a beruházás a kínai fél érdekét szolgálja, a magyar adófizetőknek kérdéses a projekt hosszú távú megtérülése; amellett, hogy jelentősen túlárazott projektről van szó, a felújítandó vasútvonal magyarországi szakasza egy nagyvárost sem érintene, így a személyforgalom valószínűsíthetően elenyésző lenne a beruházás méretéhez képest. A Figyelő  kalkulációja szerint körülbelül 2400 év alatt térülne meg a projekt, ezt az Index – egy optimistább becsléssel, beleszámolva a vámkezelés adta lehetőséget  – 130 évre szorította le. 

A Soroksár és Kelebia közötti szakaszról (ami 152 km hosszú, így nem fedi a teljes, 166 km-es hazai szakaszt) szóló kivitelezési szerződést 2019 nyarán írták alá. A nyilvánosságra hozott közbeszerzési értesítőből kiderül, hogy Mészáros Lőrinc lett a beruházás egyik nagy nyertese: egyik érdekeltsége, az RM International Zrt. két kínai céggel konzorciumban a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft.-ből és a China Railway Electrification Engineering Group Kft.-vel nyerte el a több, mint 2 milliárd dolláros (mintegy 590 milliárd forintos) közbeszerzést. A beruházásból több más családi cég is kiveheti a részét: az R-Kord és a V-Híd mellett a Mészáros gyerekeihez köthető Fejér B.Á.L. Zrt és veje, Homlok Zsolt érdekeltségébe tartozó Vasútvillamosító Zrt. is bedolgozik a projektbe

A beruházás megkezdéséhez szükséges kínai hitelszerződést 2020 áprilisában írták alá, majd májusban a parlament ⅔-os többséggel megszavazta a vasútépítéssel kapcsolatos szerződések 10 évre szóló titkosítását. A hvg.hu és a Transparency International Magyarország adatigénylési pert indított melyben a, Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. által megkötött, 5 millió forint feletti szerződések kiadását kérelmezték. A pert másodfokon megnyerték – 2021 őszén született meg a jogerős ítélet, mely szerint ki kell adni a vállalkozói szerződéseket. 

A fejlesztés alapkövét 2021 októberében tették le, a beruházásra szánt büdzsé pedig azóta is növekszik.

Városliget beépítése

Városliget beépítése

2013-ban merült fel az a kormányzati terv, miszerint – a kormány és a minisztériumok Várba költöztetése céljából – több múzeum, így a Nemzeti Galéria, a Néprajzi Múzeum és a Ludwig Múzeum Városligetbe költöztetésével kulturális-szabadidős élményparkot hoznának létre. A Magyar Urbanisztikai Társaság, a Levegő Munkacsoport mellett több más civil szervezet ellenzését fejezte ki a projekttel kapcsolatban, mondván a 20 ezer négyzetméteres beépítés már a erősen veszélyeztetné a parkot. A kormány álláspontja szerint azonban a terv megvalósítása nem járna a zöldterület csökkenésével. A 2014 nyarán megjelent részletes tervekből azonban kiderült, hogy a lebontásra ítélt épületek alapterületénél jóval nagyobb az újak számára kijelölt építési hely nagysága. Az is látható, hogy legalább három tucat kiemelten értékes fa áll az új építési helyek és a felszín alatti építmények útjában. „A projekt belátható időn belül vissza fogja hozni a befektetett 150 milliárd forint közpénzt a vendéglátóiparon és a kereskedelmi többletbevételeken keresztül” – mondta Baán László, miniszteri biztos 2014-ben a Népszbabadságnak. A lap ennek kapcsán arról írt, hogy liget büféinek, éttermeinek bérleti szerződéseit jó előre leosztotta a (még Papcsák Ferenc irányította) XIV. kerület Önkormányzata Fidesz-közeli cégeknek. A K-Monitor blogposztban mutat be, hogy a Liget-projekt nagyberuházásaiból is NER-közeli cégek vihették haza a legnagyobb összegeket: így például a Mészáros Lőrinc-féle ZÁÉV (új Néprajzi Múzeum) Paár Attila érdekeltségei, a Magyar Építő Zrt. (új Néprajzi Múzeum, Magyar Zene Háza) és a WHB (Dózsa György úti mélygarázs), vagy a Garancsi István-féle Market Építő Zrt. (Biodóm). 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 A Városliget beépítésének egyik legdrágább beruházása eddig az új Néprajzi Múzeum megépítése volt, amely a 2019-es 26 milliárd forintos tervről közel 40 milliárdra drágult a 2022 tavaszi átadására. Jelentősen elszálltak a költségei a Fővárosi Állatkerthez tartozó Biodómnak is, mely továbbra is befejezetlenül áll – az elődjétől megörökölt gigaberuházás befejezéséhez  a Karácsony-féle városvezetésnek további 45 milliárdos támogatásra lenne szüksége az államtól, a torzóként álló Biodóm fenntartása azonban addig is milliárdos tételt jelent a fővárosi költségvetésnek. 

A 2023 elejéig összesen több, mint 250 milliárd forintba kerülő projekt – amire a 2014-es terv szerint 150 milliárdot szánt a kormányzat – egyik legnagyobb ívű beruházása, az Új Nemzeti Galéria még hátravan: az átadását 2027-2028-ra tervezik, az eredetileg 26 milliárdos költségvetés pedig a jelenlegi állás szerint a 72 milliárdot is meghaladja.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Kormányközeli cégcsoportokat hízlalnak a folyamatosan dráguló állami óriásberuházások

Összegyűjtöttük a leglátványosabban dráguló állami építkezéseket az elmúlt évekből: ehhez hivatalos közléseket, és a közbeszerzési értesítőben található szerződéseket használtunk fel. Munkánkat hátráltatta, hogy néhány beruházás ára szinte folyamatosan emelkedik, újabb és újabb fejlesztések drágulását jelentették be, miközben számoltunk. Végül 42 beruházásnál álltunk meg, amelyek összesen nettó 570 milliárd forinttal drágultak az előzetesen becsült árhoz képest. Megnéztük azt is, kik a folyamatosan dráguló állami építkezések legnagyobb nyertesei: néhány kormányközeli cégcsoportot találtunk.
Találatok: [1]  Oldalak:   1