language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Kulcsszavak:

végkielégítés highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [40]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

74 milliót kapott a lelépésért, ma is tanácsadó

Szerves része a BKV-ügyben a Központi Nyomozó Főügyészségen zajló büntetőeljárásnak B. Gábor, a közlekedési cégtől csaknem 74 millió forintos végkielégítéssel távozott egykori főosztályvezető, jelenlegi szakszervezeti bizalmi ügye.

Mozdíthatatlan: bebetonozták az adócsalásért elítélt Kodelát

Kilencmillió adóforintba kerülne az új kormánynak, ha menesztené a Gyurcsány-kormány által a közlönykiadó élére 2013-ig bebetonozott, adócsalásért jogerősen elítélt Kodela Lászlót.

Bővült Sziebert bűnlajstroma

Ismét vesztegetéssel, összesen pedig hat bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a rendőrség Sziebert Györgyöt. A BKV Zrt. előzetes letartóztatásban lévő volt jogi igazgatója a nyomozás legfrissebb adatai szerint tavaly nyáron egy bankvezetőnek, illetve egy ingatlanforgalmazó cégnek fizetett két és fél millió forint kenőpénzt, hogy fél áron megvehessen egy értékes budai ingatlant.

BKV-ügy: előzetesben a Hagyó-csapat

Közös nyomozócsoportot hoz létre a Központi Nyomozó Főügyészség és a BRFK a BKV-ügyben folytatott büntetőeljárás további szakaszában – értesült lapunk. Hagyó Miklós, az MSZP két hete őrizetbe vett volt főpolgármester-helyettese előzetes letartóztatását helybenhagyta a bíróság.

Megszűnt a mentelmi jog, lecsapott a rendőrség

A tegnap esti órákban őrizetbe vették Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt és két társát, Lelovics Ottót, valamint Horváth Évát.

Szabadlábon Hagyó embere

Egyelőre nem vették őrizetbe a Hagyó Miklós privát cégének és több fővárosi tulajdonú vállalatnak a jogi képviseletét is ellátó ügyvédi iroda alapítóját, akit a BKV-ügyben zajló nyomozás során bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítottak meg.

Hűtlen kezelés a MÁV Informatikánál

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatja ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a MÁV Informatika Zrt. jelenlegi és korábbi vezérigazgatóját.

Elbékávésodásunk története

Az érintetteken kívül ma már mindenki úgy véli, hogy a rendszerváltás óta eltelt húsz év egyik legnagyobb botránya, ami a BKV-nál zajlott az elmúlt években. Cikkünk a maffiaszerű bűncselekmény-sorozat kuszának tűnő szálait foglalja össze a gyanús ügyek kirobbanásától kezdve az elhíresült nokiás dobozon át egészen a bűnszervezetté minősítésig.
Találatok: [40]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>