language

Lapok:

Népszava highlight_off

Személyek:

Verók István highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Verók István

1950-ben született, nős, három gyermek édesapja.
1967-69 között Ganz Mávag, géplakatos;
1969-71 között sorkatonai szolgálat, szakaszvezető ;
1971- Közlekedési és Műszaki Vállalat, útlevél- és vízum ügyintéző;
1976- rendezvényszervező;
1981- főiskolai diploma, könyvtár-pedagógiai szak;
1985- Reflektor Kiadó, sofőr, sorozatszerkesztő, majd főszerkesztő;
MSZMP KB - protokolos
1989- több szolgáltató, kereskedelmi-és építőipari kft-nél cégvezető, igazgató, ügyvezető igazgató.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Újabb fordulat az Andrássy úti ingatlaneladások miatt indult perfolyamban

A Fenyő-gyilkosság ügyében indult perek egyesítéséhez hasonló - a korábbi hazai joggyakorlattól eltérő - jogi csavarra készül a Fővárosi Törvényszék az Andrássy úti paloták esetében is. Egy „rendes” pert vonhatnak össze egy perújítással, közös perben egyesítve az ingatlanpanamák miatt korábban indított, eddig külön futó eljárásokat.

Németh Péter: Gyilkosság, engedéllyel

Szerdán hajnalban meghalt Verók István. Beteg volt, mégis váratlanul ért mindenkit a halála. Nem vagyok orvos, amit állítok csak egy érzelmi megközelítés. De: biztosan nem áll távol a valóságtól. Vagyis az a határozott állításom: betegségében és gyorsan bekövetkező halálában szerepet játszott mindaz, ami vele az elmúlt években történt. Másként: az, amit vele az elmúlt években műveltek.

Kollektív büntetés készül Verókék ellen?

Terézváros volt MSZP-s polgármestere és társai az ügyészség szerint legalább 127,8 millió forint kárt okoztak, amikor szavazatukkal hozzájárultak az Andrássy út 47. szám alatti ingatlan 150 milliós értékesítéséhez - írta a Magyar Nemzet a decemberben kezdődő per vádiratára hivatkozva.

Iratismertetés a VI. kerületi ingatlanügyben

Lezárult a nyomozás és megkezdődött az iratismertetés abban az évek óta tartó ügyben, melyben hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség a 2002-2006-os ciklus terézvárosi MSZP-SZDSZ koalíciós képviselőit egy vitatott ingatlanértékesítés, az Andrássy út 47. számú ház - a gyanú szerint áron aluli - eladása miatt.

"A választott képviselőt kizárólag politikai felelősség terheli"

Az MSZP terézvárosi szervezetének elnöksége szerint "rendkívül veszélyes precedens", hogy "önkormányzati képviselőket igenlő szavazatuk miatt kollektíve büntetőjogi felelősség alá vonnak, gyanúsítottként hallgatnak ki". A terézvárosi szervezet elnöksége ezt csütörtökön tudatta közleményben.

Felelősség vagy felelőtlenség

Eddig hét jelenlegi VI. kerületi MSZP-s illetve SZDSZ-es önkormányzati képviselőt hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség egy vitatott Andrássy úti ingatlaneladás miatt. Úgy tudjuk, csak egyiküket "rabosítottak", de sem Verók István MSZP-s polgármester, sem a képviselőtestület másik hat jelenlegi tagja nem tett vallomást.

Eddig két képviselőt hallgattak ki

A beidézett nyolcból információink szerint eddig két terézvárosi képviselőt hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség egy Andrássy úti bérpalota vitatott értékesítése kapcsán. Szakértők eltérően látják, hogy egyáltalán jogszerűen-e. Alkotmányjogászok vitatják, hogy lehet-e a képviselőtestület döntéséért egyénileg felelősségre vonni annak tagjait.

Értékesités pályáztatás nélkül

A Fidesz–KDNP politikai bosszúját gyanítja Terézváros polgármestere amiatt, hogy az előző ciklus képviselő-testületének MSZP-s és SZDSZ-es tagjait – köztük őt és több jelenleg is aktív kerületi politikust – gyanúsítottként idézte be a rendőrség ügyészségi utasításra.

Verók: nem lesz új választás

Nem tesznek jót a VI. kerületnek a vitatható ingatlanügyek, mint a Bajcsy-Zsilinszky úti üzlethelyiség vesztegetésgyanús esete.
Találatok: [10]  Oldalak:   1