language

Lapok:

Kulcsszavak:

versenykorlátozás - kartell highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Kartellgyanú miatt eljárás indult a Tesco, az Auchan és a Spar ellen is

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított kedden előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatok egyidejű megtartásával hét vállalkozással szemben.

Így magyarázza Csepreghy az M4-es leállítását

Semmiképp sem épül meg az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakasza, ha az unió nem finanszírozza az építkezést - állítja Csepreghy Nándor helyettes államtitkár. A beruházásra már 25-30 milliárd ment el a magyar költségvetésből, most azonban lehet, hogy félbehagyják az egészet. Lázár János egy éve még racionálisnak tartotta a rekordmagas kilométerenkénti 4 milliárdos árat, most azonban már sokallja a költségeket. További részletek a videóban.

M4-es autópálya: ha bebizonyosodik a kartellgyanú, a cégek fizetnek

Ha bebizonyosodik az Európai Bizottság kartellgyanúja az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építésével kapcsolatban, a kormány ki fogja fizettetni a szankciót az érintett cégekkel.

Szél: Orbán veje hihetetlen összegekhez jut

Elég otromba konstrukcióról van szó, a miniszterelnök veje hihetetlen összegekhez jut, ráadásul úgy, hogy az üzlettársa részt vesz a pályázatok kiírásában, mondta Szél Bernadett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

"Kilencmilliárdos büntetés" Folytatódik a bankok GVH elleni pere

Hétfőn a Fővárosi Törvényszéken folytatódik a 11 bank által, a kartellezés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott több mint 9 milliárd forintos bírság miatt indított per.

Kartellgyanú miatt eljárást indított a GVH

A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négy cég ellen - közölte a versenyhatóság pénteken az MTI-vel.

Lex-Közgép: járulékot szedhetnek Lázárék?

A cáfolatok ellenére zavarosak a kormánypárti politikusok útépítő-különadóról szóló nyilatkozatai: mindig hagynak egy kommunikációs kiskaput, ami arra utal, hogy valami sarc féle azért készülhet a Miniszterelnökségen.

Brüsszel vizsgálatot indíthat a paksi beruházás miatt

Brüsszel rövidesen vizsgálatot indíthat a paksi beruházás miatt. Az Európai Bizottság szóvivője szerint a testület azt kifogásolta, hogy az erőmű bővítéséről kötött szerződés nem ad lehetőséget a versenyre és a pályáztatásra, ezért vizsgálatot helyezett kilátásba a versenyeztetési irányelvek megsértése miatt.
Találatok: [10]  Oldalak:   1