language

Személyek:

Guller Zoltán highlight_off
Vertán György highlight_off

Guller Zoltán

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán szerzett kiváló minősítéssel jogi diplomát 2000-ben. Szakmai pályafutását az Educatio Kht.-nál kezdte igazgatóhelyettesi pozícióban, ezután a Multinova Kft.-nél töltött be igazgatói pozíciót.

Budapesten ügyvédjelöltként dolgozott, majd több mint öt és fél éven keresztül a Commitent Kft./Zrt.-nél töltött be igazgatói tisztséget. 2010-2011-ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Fejlesztéspolitika Koordinációjáért felelős Államtitkárságán dolgozott titkárságvezetőként.

Pályafutása során ügyvezető igazgató feladatokat látott el a Humán Jövő Közhasznú Nonprofit Kft.-nél és a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-nél. 2011-2012 között a Hunguest Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, majd 2012-től a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumi elnöke. Pályafutása során az állami szféra több területén is aktívan tevékenykedett, 2012 és 2014 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, majd 2014-2016 között az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa. Jelenleg a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója és 2017. október 15. napjától a turisztikai térségek fejlesztésével kapcsolatos állami feladatok koordinációért felelős miniszteri biztos. (forrás: MTÜ)

Vertán György

Informatikai vállalkozó, a Tigra Kft. és a Damit Informatika Kft. ügyvezetője. Cégei rendszeresen dolgoznak állami szerveknek (pl. a Nemzeti Választási Irodának), a Fidesz parlamenti frakciójának, illetve a pártnak. Cégei az FTC kiemelt szponzotai, az üzletember jó kapcsolatot ápol Kubatov Gáborral.

2012 februárjában Vertán György kivásárolta Schäffer Istvánt az Idom 2000-ből, kb. 380 millió forintért, de az állam már az év végén felvásárolta a céget 1,3 milliárd forintért.

2021-ben megkapta a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést a magyar közigazgatási informatikai rendszerek és digitális közszolgáltatások fejlesztése érdekében végzett munkája, valamint sokrétű társadalmi, illetve karitatív tevékenysége elismeréseként.

Találatok/oldal: Listázási sorrend: