language

Intézmények:

Hypo Alpe-Adria highlight_off

Akták:

Vesztegetés az INA privatizációjánál highlight_off

Vesztegetés az INA privatizációjánál

Vesztegetés az INA privatizációjánál

A horvát ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni igazgatósága (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányításának jogát. Sanadert egyszer már el is ítélték az ügyben – de 2015 novemberében szabadlábra került, miután eljárási hibák miatt érvénytelenítették a jogerős ítéletét –, ami kínos üzenet volt Budapestre, hiszen ha volt, akit lefizettek, akkor kellett lennie valakinek, aki lefizetett. A Mol és Hernádi Zsolt viszont minden esetben visszautasította a vádakat. Hernádi Zsolt kiadatását először 2013-ban kérték a horvát hatóságok, ezt akkor a Fővárosi Törvényszék arra hivatkozva utasította el, hogy olyan ügyben adtak ki elfogatóparancsot Hernádi Zsolt ellen, amelyben a magyar ügyészség már vizsgálódott, és amelyet bűncselekmény hiányában még 2012-ben megszüntettek. A horvát illetékesek azonban úgy döntöttek, hogy ez nem befolyásolja a Mol vezetője elleni horvátországi eljárást, ezért az a mai napig tart: a Zágráb megyei bíróság azt állítja, hogy  nem sértették meg a kétszeres eljárás alá vonás tilalmát, ami miatt 2015 novemberében Hernádi Zsolt lekerült az Interpol körözési listájáról, és ami miatt Németország és Ausztria is felfüggesztette a Mol elnök-vezérigazgatója elleni horvát elfogatóparancs végrehajtását.Horvátországnak több mint 30 millió dollárjába (9 milliárd forint) került a döntőbírósági eljárás Mol-INA-ügyben, mivel a magyar cég meg is kontrázta a horvát lépéseket azzal, hogy választott bírósági eljárást kezdeményezett a horvátok állítólagos szerződésszegése miatt. Az eljárást a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indította a Mol, mivel álláspontja szerint csaknem 80 milliárd forint veszteség érte azzal, hogy a horvát kormány nem teljesítette az INA gázüzletágának átvételéről szóló szerződést.  (forrás: Index.hu)

 

A genfi Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottság (UNCITRAL) nemzetközi választottbíróság angol nyelven elérhető teljes ítéletét feldolgozó Heti Válasz azt állapította meg, hogy Horvátország lényegében koncepciós pert indított a legnagyobb magyar vállalat, illetve vezetője, Hernádi Zsolt ellen – úgymond a nemzeti érdekektől vezéreltetve.  2018 nyarán a horvát rendőrség újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott elfogatóparancsot, ám azt a magyar bíróság újból elutasította.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Josipovic: érvénytelen a Mol-INA-szerződés

A Mol számára nem sok jót ígér, hogy Ivo Josipovic horvát elnök azt mondta a Sanader-ítéletet kommentálva, hogy "a következmények nagyon komolyak, és a törvénytelen, valamint korrupt alapokon nyugvó kapcsolatok nem maradhatnak fenn". Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt ugyanis többek között azért ítélték el most jogerősen, mert a bíróság szerint kenőpénzt fogadott el azért, hogy a Mol irányítást szerezzen a horvát INA olajvállalatban.

Több ügyben is szorulhat Sanader

Több korrupciós ügyben is eljárás folyik Ivo Sanader volt kormányfő ellen Horvátországban, akit a múlt héten elítélt a bíróság, mert visszaélt a hatalmával, amikor a horvát állam eladta a Molnak az INA olajvállalat kisebbségi részvénycsomagját.

Tizenöt évre börtönbe csukná Sanadert az ügyész

Tizenöt év szabadságvesztés kiszabását indítványozta a horvát ügyészség Ivo Sanader ellen. A vádhatóság szerint a volt kormányfő az osztrák Hypo banktól és a magyar Moltól is kenőpénzt fogadott el.

Hernádi Zsolt nem a barátom - Ivo Sanader a Mol-ügyről

Tagadja az ellene felhozott vádakat, és felmentésében bízik a volt horvát miniszterelnök. Ivo Sanader az [origo]-nak adott interjújában azt mondta, nem kért és nem kapott kenőpénzt a Moltól. A bíróság előtti védőbeszédében állította: a Hypo banktól sem kapott jutalékot. A Sanader-per a végéhez közeledik. Zágrábban követtük végig a tárgyalás egy napját.

Elejtett megjegyzésként derült ki Hernádi Zsolt horvátországi meggyanúsítása

A korrupcióval vádolt Ivo Sanader védőinek nem tetszik, hogy a horvát ügyészség nem hallgatta meg tanúként Hernádi Zsolt Mol-vezért, és őket is meglepte, hogy Hernádi gyanúsított - ez derült ki az INA-ügy csütörtöki tárgyalásán horvát sajtóbeszámolók szerint. A jelek szerint a horvát ügyészség fontos bizonyítékként kezeli Sanader és Hernádi éttermi találkozóját.

Mol-INA ügy: felfüggesztették a volt horvát kormányfő mentelmi jogát

Ez a harmadik büntetőügy, amelyben a törvényhozás lehetővé teszi, hogy a hatóságok eljárjanak Ivo Sanaderrel szemben.

Mártírt csinálhatnak Gyurcsányból

Ma dönt a mentelmi bizottság, javasolja-e Gyurcsány Ferenc kiadatását az ügyészségnek. A volt miniszterelnököt hivatali visszaéléssel gyanúsítják a sukorói kaszinóberuházás kapcsán. Az érintett tagadja a vádakat.
Találatok: [8]  Oldalak:   1