Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Akták:

Vesztegetés az INA privatizációjánál highlight_off

Személyek:

Kocsis István highlight_off

Vesztegetés az INA privatizációjánál

Vesztegetés az INA privatizációjánál

A horvát ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni igazgatósága (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányításának jogát. Sanadert egyszer már el is ítélték az ügyben – de 2015 novemberében szabadlábra került, miután eljárási hibák miatt érvénytelenítették a jogerős ítéletét –, ami kínos üzenet volt Budapestre, hiszen ha volt, akit lefizettek, akkor kellett lennie valakinek, aki lefizetett. A Mol és Hernádi Zsolt viszont minden esetben visszautasította a vádakat. Hernádi Zsolt kiadatását először 2013-ban kérték a horvát hatóságok, ezt akkor a Fővárosi Törvényszék arra hivatkozva utasította el, hogy olyan ügyben adtak ki elfogatóparancsot Hernádi Zsolt ellen, amelyben a magyar ügyészség már vizsgálódott, és amelyet bűncselekmény hiányában még 2012-ben megszüntettek. A horvát illetékesek azonban úgy döntöttek, hogy ez nem befolyásolja a Mol vezetője elleni horvátországi eljárást, ezért az a mai napig tart: a Zágráb megyei bíróság azt állítja, hogy  nem sértették meg a kétszeres eljárás alá vonás tilalmát, ami miatt 2015 novemberében Hernádi Zsolt lekerült az Interpol körözési listájáról, és ami miatt Németország és Ausztria is felfüggesztette a Mol elnök-vezérigazgatója elleni horvát elfogatóparancs végrehajtását.Horvátországnak több mint 30 millió dollárjába (9 milliárd forint) került a döntőbírósági eljárás Mol-INA-ügyben, mivel a magyar cég meg is kontrázta a horvát lépéseket azzal, hogy választott bírósági eljárást kezdeményezett a horvátok állítólagos szerződésszegése miatt. Az eljárást a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indította a Mol, mivel álláspontja szerint csaknem 80 milliárd forint veszteség érte azzal, hogy a horvát kormány nem teljesítette az INA gázüzletágának átvételéről szóló szerződést.  (forrás: Index.hu)

 

A genfi Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottság (UNCITRAL) nemzetközi választottbíróság angol nyelven elérhető teljes ítéletét feldolgozó Heti Válasz azt állapította meg, hogy Horvátország lényegében koncepciós pert indított a legnagyobb magyar vállalat, illetve vezetője, Hernádi Zsolt ellen – úgymond a nemzeti érdekektől vezéreltetve.  2018 nyarán a horvát rendőrség újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott elfogatóparancsot, ám azt a magyar bíróság újból elutasította.

 

Kocsis István

Kocsis István (Pusztavám, 1952. január 30. –) gépészmérnök, iparvállalati vezető.

 

Vegyipari gépészeti technikumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán szerzett diplomát 1976-ban. Egyetemi tanulmányai után az egyetem Gépelemek tanszékén dolgozott először tanársegédként, majd 1991-től rövid ideig a Gépszerkezettani Intézet adjunktusaként. Egyetemi évei alatt a dr. Münich Ferenc, majd Kármán Tódor Kollégium igazgatói tisztét is betöltötte 1985-től.

 

A rendszerváltás után ipari vezetői és iparpolitikai feladatokat kapott. 1991-ben a Fegyver- és Gázkészülékgyár (FÉG), Célgépgyár igazgatója, majd az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, az iparért felelős helyettes államtitkára 1993-ig. 1993–1997 között az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság (ÁV Rt.), illetve az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) vezérigazgató helyettese, majd vezérigazgatója. 1998-ban egy évig az RWE Energie AG, főosztályvezetője, 2000-ben az ÉMÁSZ igazgatója, 2001-ben az RWE-EnBW Magyarország Kft igazgatójává nevezik ki. 2002–2005 között a Paksi atomerőmű Rt. vezérigazgatója, majd 2005-től 2008-ig a Magyar Villamosművek Rt. vezérigazgatója. 2008-tól a Budapesti Közlekedési Zrt. vezérigazgatója. Erről a posztról 2011. szeptember 4-én közös megegyezéssel, azonnali hatállyal, végkielégítés nélkül távozott.

 

Kocsis István ellen a rendőrség is folytat büntetőeljárást a BKV vezérigazgatójaként aláírt egyes megbízási szerződések miatt. A büntetőeljárás az MVM belső vizsgálata, majd feljelentése alapján indult. Kocsis István és hat társa ellen folyik egy eljárás a Kaposvári Törvényszéken is. A vád szerint 2006 és 2008 között indokolatlan szerződésekkel és felesleges befektetésekkel több mint 15 milliárd forint kárt okoztak az MVM-nek. Bűnszervezetben elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Főügyészség is vádat emelt a Magyar Villamos Művek volt vezérigazgatója ellen.

Találatok: [2]  Oldalak:   1

Csapataik harcban állnak

Pörögnek az események a Mol körül. A Figyelő eddig nem ismert részleteket tudott meg az INA-ügyről és a Szurgutnyeftyegaz-féle pakett visszavételéről.

Mol-ügy: 13+1 kérdés és válasz

Sajtókacsa vagy valóban igaz, hogy már Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója is a horvát hatóságok fókuszába került? A magyar és a horvát olajvállalat (INA) kapcsolatát firtató hatósági és médiaattak már egyre kellemetlenebb a Molnak, amely abban bízik, hogy a horvát belpolitikai helyzet letisztulása után csendesebb lesz a küzdelem.
Találatok: [2]  Oldalak:   1