language

Személyek:

Katzenbach Imre highlight_off

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

TEK-esek csaptak le hajnalban Katzenbach Imre gyilkosaira, Curtis testvére az egyik gyanúsított

Az Eclipse-ügy 2010 március közepén robbant ki, miután az akkori Vám- és Pénzügyőrség sajtótájékoztatón számolt be az ügy felderítéséről. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a 45 éves, sülysápi kötődésű Katzenbach Imre neve mintegy két hónappal korábban – vagyis mintegy három hónappal az eltűnését követően – merült fel az egyik céggel kapcsolatban. A vámosok szerint megalapozottan gyanúsítható bűncselekményben való aktív részvétellel, ugyanis mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára. A volt sportoló még 2009-ben tűnt el a XVII. kerületi otthonából.

Katzenbach Imre halála: emlékszik még valaki az Eclipse-ügyre?

Megtalálták Katzenbach Imre, egykori futballista holttestét. A visszavonult labdarúgó kiterjedt számlagyárat működtetett Sülysápon és Tápiószecsőn, és belekeveredett az egyik legtitokzatosabb, legsötétebb magyar céges bűnügybe, az Eclipse történetébe.

Nem a rendőrség nyomoz

Különböző hatósági vizsgálatok kereszttűzébe került az egy címre bejegyzett Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. és a Zömök Biztonságtechnikai és Kereskedelmi Kft. Hatalmas bevételét a rendőrség felső köreivel is sokféleképpen kapcsolatba hozható Eclipse a gyanú alapján Katzenbach Imre egykori profi futballista sülysápi számlagyára segítségével tette adómentessé.
Találatok: [3]  Oldalak:   1