language

Intézmények:

Nitrogénművek Zrt. highlight_off

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Bige László: Igazságot szolgáltatott a bíróság

Első fokon felmentette a bíróság a vesztegetés vádja alól Bige László milliárdos vállalkozót. A műtrágyagyártással és -kereskedelemmel foglalkozó cégvezető szerint ez egy koncepciós per, amelyben a vád nem életszerű, „viccnek is rossz”, és a bíróságon ez ki is derült. A vállalkozó ellen még folyamatban van egy hasonló büntetőügy, egy GVH-s rekordbírság miatt indult per, valamint egy katasztrófavédelmi eljárás.

Gyanúsítások Bige László holdudvarában

A Magyar Nemzet információi szerint több, Bige László milliárdos műtrágyakirály cégéhez köthető személyt is meggyanúsított a rendőrség a közelmúltban. A Bige Holding Kft.-t érintő ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt folytat nyomozást. Az ellenzéket a választások előtt jelentős összeggel támogató Bige körül nem ez az első botrány, hiszen két súlyos gazdasági ügyben már vádat emeltek ellene, továbbá a Gazdasági Versenyhivatal egy éve tizenegymilliárdos bírságot szabott ki Bige László cégcsoportjára.

Nitrogénművek: A vádemeléssel Bige Lászlót akarják megfélemlíteni, és a hírnevét csorbítani

Pár napja hűtlen kezeléssel vádolta meg Bige Lászlót és öt munkatársát a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség. A vád szerint 2 milliárd forinttal károsították meg a vállalkozó saját cégét, miközben több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott a vezető. Bige cége, a Nitrogénművek most közleményben reagált a vádakra. Mint írják, azok „teljes mértékben alaptalanok, és minden jogi alapot nélkülöznek”, és mindezek „mozgatórugója társaságunk elnökének és többségi tulajdonosának, Bige Lászlónak a megfélemlítése és jó hírnevének csorbítása”.

Bige László nem hagyhatja el a birtokát

Első fokon bűnügyi felügyelet alá helyezték a „műtrágyakirály” Bige László százmilliárdos nagyvállalkozót. Ezt azt jelenti, hogy egyelőre csak engedéllyel hagyhatja el a Nyíregyháza külső területén lévő több hektáros birtokát.

A vesztegetéssel vádolt Bige László szerint a “lopott pénzből” sem fektettek be Magyarországon annyit, mint ő

Magyarország egyik leggazdagabb embere ellen tavaly májusban indult nyomozás vesztegetés gyanúja miatt, tegnap pedig vádat emelt ellene az ügyészség, és börtönbüntetést kérnek rá. A milliárdos a sajtónak kiküldött közleményében nevetségesnek és komolytalannak nevezi a vádat – szerinte az egész ügy nonszensz, és Csányi Sándor ámokfutása áll a háttérben, ám úgy véli, hogy politikai hozzájárulás nélkül ezt nem lehetne megtenni. “Ugyanakkor nem hiszi, hogy ez lehetséges vagy elfogadható lenne egy olyan országban, amely a jogállamiság elvei szerint működik” – áll a műtrágyakirály közleményében.

Ki akarja tönkretenni Bige Lászlót?

Magyarország ötödik leggazdagabb üzletembere hónapok óta foghatja a fejét a cégeit ért hatósági vizsgálatok miatt. Bige László kilátásba helyezte szolnoki gyára bezárását is. A több mint százmilliárdos műtrágyapiac átalakulhat, ami nem túl jó hír a gazdáknak.

Szicíliai módszerek és nyakára küldött emberek övezték a vesztegetéssel gyanúsított Bige László felemelkedését

Az ország egyik leggazdagabb embere bezáratja a két magyar műtrágyagyár egyikét. Bige László életútja és a szolnoki vegyi vállalat jelentősége.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>