language

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off

Akták:

Vesztegetés az INA privatizációjánál highlight_off

Vesztegetés az INA privatizációjánál

Vesztegetés az INA privatizációjánál

A horvát ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni igazgatósága (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányításának jogát. Sanadert egyszer már el is ítélték az ügyben – de 2015 novemberében szabadlábra került, miután eljárási hibák miatt érvénytelenítették a jogerős ítéletét –, ami kínos üzenet volt Budapestre, hiszen ha volt, akit lefizettek, akkor kellett lennie valakinek, aki lefizetett. A Mol és Hernádi Zsolt viszont minden esetben visszautasította a vádakat. Hernádi Zsolt kiadatását először 2013-ban kérték a horvát hatóságok, ezt akkor a Fővárosi Törvényszék arra hivatkozva utasította el, hogy olyan ügyben adtak ki elfogatóparancsot Hernádi Zsolt ellen, amelyben a magyar ügyészség már vizsgálódott, és amelyet bűncselekmény hiányában még 2012-ben megszüntettek. A horvát illetékesek azonban úgy döntöttek, hogy ez nem befolyásolja a Mol vezetője elleni horvátországi eljárást, ezért az a mai napig tart: a Zágráb megyei bíróság azt állítja, hogy  nem sértették meg a kétszeres eljárás alá vonás tilalmát, ami miatt 2015 novemberében Hernádi Zsolt lekerült az Interpol körözési listájáról, és ami miatt Németország és Ausztria is felfüggesztette a Mol elnök-vezérigazgatója elleni horvát elfogatóparancs végrehajtását.Horvátországnak több mint 30 millió dollárjába (9 milliárd forint) került a döntőbírósági eljárás Mol-INA-ügyben, mivel a magyar cég meg is kontrázta a horvát lépéseket azzal, hogy választott bírósági eljárást kezdeményezett a horvátok állítólagos szerződésszegése miatt. Az eljárást a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indította a Mol, mivel álláspontja szerint csaknem 80 milliárd forint veszteség érte azzal, hogy a horvát kormány nem teljesítette az INA gázüzletágának átvételéről szóló szerződést.  (forrás: Index.hu)

 

A genfi Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottság (UNCITRAL) nemzetközi választottbíróság angol nyelven elérhető teljes ítéletét feldolgozó Heti Válasz azt állapította meg, hogy Horvátország lényegében koncepciós pert indított a legnagyobb magyar vállalat, illetve vezetője, Hernádi Zsolt ellen – úgymond a nemzeti érdekektől vezéreltetve.  2018 nyarán a horvát rendőrség újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott elfogatóparancsot, ám azt a magyar bíróság újból elutasította.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [272]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Folytatódhat a horvát eljárás Hernádi Zsolt ellen

Várhatóan nem befolyásolja a Horvátországban Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen indított büntetőjogi eljárás lefolyását a budapesti Fővárosi Ítélőtábla szerdai ítélete, közölte a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK).

Jogerősen felmentették Hernádi Zsoltot

Jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját. Apróbb módosításokkal, de helybenhagyta a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben hozott elsőfokú felmentő ítéletet.

Új bizonyítékokkal álltak elő a horvátok INA-ügyben

Elhalasztották az előzetes meghallgatást Hernádi Zsoltnak, a Mol Nyrt. korrupcióval vádolt elnök-vezérigazgatójának ügyében hétfőn Zágrábban, miután új bizonyítékokat nyújtott be a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK).

Mol-INA: elhalasztották az előzetes meghallgatást Hernádi ügyében

Elhalasztották az előzetes meghallgatást Hernádi Zsoltnak, a Mol Nyrt. korrupcióval vádolt elnök-vezérigazgatójának ügyében hétfőn Zágrábban, miután új bizonyítékokat nyújtott be a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK).

Mol-INA-ügy: korrupció a vád Hernádi ellen

Elhalasztották az előzetes meghallgatást Hernádi Zsoltnak, a Mol Nyrt. korrupcióval vádolt elnök-vezérigazgatójának ügyében hétfőn Zágrábban, miután új bizonyítékokat nyújtott be a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK).

Transparency International: Az amerikai cégek tegyenek feljelentést

A Transparency International (TI) Magyarország szerint sem a magyar kormány, sem az ügyészség nem reagált megfelelő módon az Egyesült Államok korrupciós vádjaira, amelyek alapján megtiltották hat magyar állampolgár, köztük állami-kormányzati tisztségviselők beutazását az USA-ba.

Decemberben folytatódik a Hernádi-ügy tárgyalása

December harmadikán tárgyalják másodfokon a Hernádi Zsolt ellen Magyarországon zajló pótmagánvádas eljárást – tudta meg a Magyar Nemzet a Fővárosi Ítélőtáblától.

INA-ügy: siker a Mol számára a bíróság döntése

Egyértelmű siker a Mol Nyrt. számára, hogy a választottbíróság elutasította a horvát kormány átmeneti korlátozásokra vonatkozó kérelmét – mondta Sonnevend Pál, az ELTE nemzetközi tanszék docense.
Találatok: [272]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>