Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off
Találatok: [3818]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Egykori fideszes képviselőre, az encsi hivatal vezetőjére csaptak le a nyomozók

Nyomozók szállták meg kedden az encsi járási hivatalt. Nem rendőrök voltak, ezt a hivatal egyik munkatársa mondta, aki kérdésünkre azt elismerte, hogy valóban megtörtént az eset. Hogy kik voltak, arra azt mondta, ő nem kérdezte őket. ÚGY TUDJUK, HOGY A JÁRÁSI HIVATAL VEZETŐJÉT, A FIDESZ EGYKORI ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐJÉT, ÓDOR FERENCET A HIVATAL PARKOLÓJÁBAN TEPERTÉK LE, ÉS MEGBILINCSELVE MENTEK VELE BE A HIVATALBA.

Metrókorrupció: külön eljárás a Siemens ügyében

A 4-es metró ügyétől elkülönített nyomozásban, többek között vesztegetés gyanúja miatt vizsgálódik a Siemens-ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda. A nyomozást sokáig az OLAF és a német hatóságok megállapodása, valamint a megmásított tanúvallomások hátráltathatták.

Simonka György „társainak” fejét is követelik Békés megyében, nehogy újabb milliárdokról dönthessenek

A mentelmi jogától megfosztott képviselőt ugyan gyanúsítottként kihallgatták a hatóságok, de a képviselő úgy kampányol tovább, mintha semmi nem történt volna. Berágtak a Békés megyei szocik, a közgyűlésük rendkívüli ülésén döntenének Simonka „embereinek” eltávolításáról, mielőtt még ők döntenének az újabb 56 milliárd forint elosztásáról is.

Kabaré a bíróságon: négy év után sem tart még sehol Vizoviczkiék vesztegetési pere

Négy év után sem tart szinte sehol a bizonyítással a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt már jogerősen hét évre ítélt diszkópápa, Vizoviczki László és társai vesztegetési perében az ügyet tárgyaló Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa. Értesüléseink szerint még hátravan legalább 80 tanú meghallgatása, így csaknem biztosra vehető: jövőre sem várható elsőfokú ítélet a magyar kriminalisztika egyik legsúlyosabb vesztegetési ügyében. Handó Tünde, az OBH elnöke pár hónappal ezelőtt úgy nyilatkozott, a bíróságok mutatói évről évre egyre jobbak és egyre több ügyet sikerül időben befejezni. Nos, Vizoviczkiék vesztegetési pere nem éppen ezt bizonyítja, arról nem is beszélve, hogy az eljárás végén Hunvald Györgyhöz hasonlóan a vádlottak akár még kártérítést is kaphatnak a strasbourgi bíróságtól.

Tovább dagad a pénzügyőrök vesztegetési botránya – 15 embert állítottak elő

Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást a röszkei határátkelőhelyre beosztott pénzügyőrök ellen.

Korrupciós pénz átadása közben érték tetten a Roszatom emberét, zseniális videó készült róla

A korrupciós pénz - 2,5 millió rubel, vagyis 10,7 millió forint - átadása közben, egy krími étteremben érték tetten az FSZB nevű orosz titkosszolgálat ügynökei a Pakson atomerőművet építő orosz Roszatom egyik fontos leányvállalatának vezetőjét. Igor Szuskov a Roszatom biztonsági rendszereit fejlesztő Daedalus igazgatója egy a határőrségnél szolgáló FSZB-s tisztnek adta éppen át a pénzt zacskóban.

Újra kiadhatják Hernádi Zsolt ellen a nemzetközi elfogatóparancsot

Horvátország javára döntött az Interpol végrehajtó bizottsága szombaton Dubajban, és lehetővé tette Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs megújítását - közölte honlapján a horvát belügyminisztérium.

Horvátország javára döntött az Interpol, megújíthatják a Hernádi Zsolt elleni nemzetközi elfogatóparancsot

Horvátország javára döntött az Interpol végrehajtó bizottsága szombaton Dubajban, és lehetővé tette Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs megújítását – közölte a horvát belügyminisztérium.
Találatok: [3818]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>