language

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off

Intézmények:

Vidékfejlesztési Minisztérium highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Nem csak Mészárosék nyertek sok földet Fejérben

Nem Mészárosék voltak az egyetlenek, akik nagybirtokosként hagyták el az árverési termet. A nagy nyertesek között van egy agrárcég topmenedzsere és egy fiatal budapesti testvérpár is.

Az ügyészség szerint megcsapolták az agrárkasszát – a vidékfejlesztési hivatalból szervezték a milliárdos csalást

A vádirat szerint 2012-ben döntött úgy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal akkori elnökhelyettese, hogy megcsapolja a területalapú támogatások kasszáját – az ügy nemrég került bírósági szakaszba. A hamis támogatási kérelmek benyújtása előtt néhány hónappal készült el az a jelentés, amelyik többek közt az ilyen jellegű visszaélések kockázataira hívta fel a figyelmet – mint látjuk, hiába.

Földügyek: Pert vesztett Budai Gyula

Budai Gyula a 2013. októberi első fokú pervesztességét követően ma jogerősen is pert vesztett a Népszabadsággal szemben másodfokon az Ítélőtáblán.

A rontás virágai – Mezőgazdaság

Sokszor tűnt esetlegesnek, kapkodónak a kormányzati szakpolitika – ám a csapásirány jól kivehető. Az Orbán-kormány akár a saját választási ígéreteivel is szembemenve, brutális célratöréssel alapozta meg legfontosabb társadalmi szövetségeseinek és támogatóinak anyagi jólétét. Sorozatunk ötödik része a mezőgazdaságról tudósít.

Újabb mutyigyanús ügy a tanyafejlesztési programban

Gőgös Zoltán szocialista agrárpolitikus figyelmét fölkeltette, hogy Budapest ötödik kerülete támogatást kapott az idei tanyaprogramból. Utánanézett a pályázatnak, s kiderült: 58 millió forintot nyert egy piacszövetkezet, amelyet két nappal a pályázati határidő lejárta előtt jegyeztek be.

Állami projektvezető nyerte a földeket, férje a trafikokat

A Miniszterelnökség cégénél dolgozik felelős beosztásban az állami földpályázatok egyik nyertese. Junek Nikolett az Államreform Operatív Program (ÁROP) projektmenedzsereként a múlt héten tartott egy sajtótájékoztatót, amelyben „a megyei tervezés koordinációjáról" beszélt Székesfehérvárott.

Budai perrel fenyegeti a Népszabadságot

Budai Gyula, a vidékfejlesztési tárca parlamenti államtitkára személyiségi jogi pert indít a Népszabadság ellen a lap hétfői, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei földbérletpályázatok kapcsán írt cikke miatt; a volt elszámoltatási kormánybiztos ezt hétfőn közölte az MTI-vel.

Nagyot szakított Budai Gyula rokona Borsodban

Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos egyik rokona lett az abszolút győztes Borsod-Abaúj-Zemplén megye földbérletpályázatán – értesült a Népszabadság.

Szerénység, Ángyán úr!

A dinnyeügy nem kartellgyanús, a földtörvényről szívesen vitázik a kritikusokkal, volt államtitkárát pedig szerénységre inti. A vidékfejlesztési minisztert KRUG EMÍLIA kérdezte.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>