language

Kulcsszavak:

Lapok:

Világgazdaság highlight_off

Világgazdaság

1969 óta jelenik meg a magyar- és világgazdaságról tájékoztató napilap. A lap indítását az új gazdasági mechanizmus keretei között kezdeményezték. Első tulajdonosa a Magyar Kereskedelmi Kamara és a Konjuktúra- és Piackutató Intézet lett. A kor viszonyaival ellentétben anyagait viszonylag szabadon közölhette, amely számos konfliktus forrása volt. Kompromisszumos megoldásként 1979-ben létrehozták a Heti Világgazdaságot (HVG), mely nyílt, a Világgazdaság pedig zárt terjesztésűvé vált. A Magyar Kereskedelmi Kamara tagvállalatának tagjai megkapták ugyan, de az újságárusok nem értékesíthették. A korlátozást 1988-ban oldották fel.

 

A rendszerváltást követően a Zöld Újság Rt. elnevezésű cég jelenttette meg a napilapot, mely 2014-ig volt a lap kiadója. 2001-ben bevásárolta magát a cégbe az Axel-Springer Budapest Kiadó Kft, mely 2014-ben tulajdonlását eladta az azóta Mészáros Lőrinchez kötődő Mediaworks Hungary Zrt.-nek. A lapnak ma már online felülete is van, a cikkek vg.hu oldalon érhetőek el. Ezen keresztül 2018 végétől már a Fidesz-közeli médiaalapítvány, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány a lap tulajdonosa. Magyar gazdasági, gazdaságpolitikai hetilap. A Kossuth Kiadó gondozásában Gazdasági Figyelő néven jelent meg az első lapszám 1958. március 7-én. A Kádár-korszakban a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának (KB) szócsöve volt. 1990-ben privatizálták a lapot; a kiadó Figyelő Rt.-t a francia Eurexpansion, majd tőle 1992-ben a holland VNU kiadó vette meg. 1999-ben a Figyelő Rt. beolvadt a VNU Budapest Lapkiadó Rt.-be, amit a VNU 2002-ben eladott a finn SanomaWSOY médiacsoportnak, így a VNU Budapest Lapkiadó Rt. neve Sanoma Budapest Zrt. lett. 2001-ben indult el az internetes változata a FigyelőNet, ami később Fn.hu néven működött. A kiadó úgy döntött, szétválasztja a nyomtatott hetilapot és az internetes szerkesztőséget, majd a nyomtatott lapot eladja, de az Fn.hu-t megtartja (2011-től az Fn.hu-t más internetes termékeivel egyesítette, Fn24 néven a Hír24.hu domainnév alá vonta, majd a Hír24.hu-ból 2015-ben 24.hu lett). A Figyelő hetilapot 2011 áprilisában a Sanomától az Interpress Magazint is kiadó Word Communications Kft. vásárolta meg, amely később Mediacity Magyarország Kft.-re változtatta a nevét. 2015. szeptember 28-án a lapot kiadó MediaCity egy kifizetetlen tartozás miatt felszámolási eljárás alá került.


2016. decemberében megvette a lapot az Investender Kft. üzletviteli tanácsadó cég, amely aztán hamarosan továbbadta 240 millió forintért a Fidesz-közeli Schmidt Mária érdekeltségében álló K4A Kft.-nek. Szerkesztőbizottságot állítottak fel, melynek elnöke Lánczi Tamás, tagjai L. Simon László és Tallai Gábor. 2017. február 1-jén Lambert Gábor, a lap addigi főszerkesztője lemondott és távozott a laptól. Lánczi Tamás lett az új főszerkesztő aki elmondta, hogy a munkatársak több mint fele kicserélődött. Főszerkesztősége idején a Figyelő az ellenzékiek, kutatók és civilek listázásával került reflektorfénybe. A tulajdonosváltás után tovább csökkent a lap értékesítése. Lánczi 2019. márciusában távozott posztjáról, ekkora a lap már a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) része lett. A Mediaworks felfüggesztette a VG nyomtatott kiadását 2022 júliusában.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Többmilliárdos számlagyárat lepleztek le

Egy májusban adócsalás miatt első fokon elítélt férfit vették őrizetbe a pénzügyőrség nyomozói egy csaknem négymilliárd forintos kárt okozó számlagyár szervezése miatt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

Bajos lenne az összes cég számlázásának bekötése a NAV-hoz

Az adószakértő szerint jogi és gyakorlati akadályai vannak, hogy az összes vállalkozás számlázását bekössék az adóhatósághoz, így az elektronikusan vagy számítógéppel kiállított számlák valós idejű adatszolgáltatása sem volna hatékony az adócsalások megelőzésében.

Vida Ildikó, az utolsó mohikán

Vida Ildikó az első fideszes politikai kinevezettek egyike volt az adóhatóság vezetésében. Simicska Lajos sal együtt kerültek oda. A bizalmi ember vitte bizalmi embernek. Kinevezésük jelkép volt 1998-ban: Orbán Viktor azt (is) közölte ezzel, hogy nincs olyan szakmai állás, amelynek betöltésénél a párthűség ne lenne fontosabb szempont a szakmai hozzáértésnél.

Kasszával nő a kiskereskedelem - több mint ezermilliárd vált láthatóvá

Az online kasszarendszer 200 milliárd forint többlet-áfabevételt hoz az államnak. Ez annyit jelent, hogy több mint ezermilliárdos forgalom vált láthatóvá, ami a teljes tavalyi kereskedelmi bevételnek több mint a tizede. Így nem meglepő, ha a kereskedelem szárnyalását mutatják a statisztikák.

Kiszivárgott: Ez lenne Lázár János őszödi beszéde?

Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter is részt vett a június 8-án, hétfőn Szekszárdon megrendezett Dél-dunántúli Építészeti Fórumon, ahol meglepő nyíltsággal beszélt a főleg építészekből álló közönségnek - számol be blogján Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja. Mivel őt is meghívta a Miniszterelnökség, így leírta Lázár szekszárdi "őszödi" beszédnek főbb gondolatait.

Parlament: Magyarország lesz a világ pénzmosodája?

Miért támogatja az Orbán-kormány a pénzmosást 10 százalékos adókulccsal? Ezt kérdezte az MSZP-s Tóth Bertalan a stabilitási megtakarítási számlák kapcsán. Tállai András államtitkár válaszában két mondatot mondott csak a stabilitási számlákról - szerinte ezzel jót tesznek az országnak. A válasza többi részében ehelyett gyurcsányozott egyet, és hosszan sorolta, hogy az MSZP szerinte hogyan vitte ki a pénzt külföldre.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>