language

Lapok:

Akták:

Visszaélés a földpályázatoknál highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége által támogatott programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre", illetve, hogy "az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig".

 

 

Ángyán József lemondása óta a média rendszeresen beszámol a földhaszonbérleti pályázatok körüli anomáliákról, a Professzorok Batthyány Köre pedig a miniszterelnökhöz írt nyílt levelében hívta fel a figyelmet az aggályos földpályázati gyakorlatra. A kormánypárti politikusok szerint a föld pályázatok körül viták ugyan vannak, visszaélések azonban nincsenek.

Az Ángyán-jelentések az alábbi linkenolvashatóak.

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>

MSZP: ne legyen fideszes parcellák összessége az ország

A párt felszólítja a kormányt, hogy ne támogassa a MAGOSZ privatizációs elképzeléseit, és ne adják magántulajdonba a bérbe adott állami földeket. Beke Károly MSZP-s politikus azt mondta, nem fogják engedni, hogy a gazdák lába alól "kihúzzák a földet". Szerinte ugyanis Magyarország nem lehet "fideszes parcellák összessége".

Uniós pénzből vehetnek állami földet az agrároligarchák

Terjedelmes vita bontakozott ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) földprivatizációra vonatkozó javaslata nyomán, melynek értelmében az állami földek bérlői uniós támogatásból szerezhetnének tulajdonjogot a használatukban álló területre. A tiltakozó politikusok és szakemberek újabb fideszes földmutyit kiáltanak, míg az ötletgazda és támogatói a külföldiek területszerzésével riogatnak arra az esetre, ha nem valósulna meg a földosztás. A múlt heti Kormányinfón Giró-Szász András kormányszóvivő a birtokméret korlátozásával cáfolta az atv.hu-nak, miért nem a kormány közeli agrároligarchák felé tett újabb gesztusról van szó.

Az államtitkárnak írt pályázatokat a kishantosi földnyertes

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára cégeinek is írt pályázatokat az a férfi, akinek a vállalkozása elnyerte a kishantosi biogazdaság földjét. A Mező Vidék Bt. egyébként úgy nyert a pályázaton, hogy a szabályok alapján el se indulhatott volna. Például azért, mert eredetileg építőipari cég volt.

Ács Sándorné: félmilliárdos kárt okoztak Kishantosnak

Jelentős ítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék, a kishantosi földbérletre kiírt pályázatokat visszautalták első fokra – ezt Ács Sándor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Kishantos nyert, a búza viszont ott rohadhat

A Fővárosi Törvényszék a múlt héten kimondta, hogy érvénytelen az a földhaszonbérleti szerződés, amit a kishantosi földek egy részére írtak ki. Az ökogazdaság vezetője szerint nagyon fontos állomás a bíróság döntése, de nem oldja meg Kishantos sorsát.

Mégis elveszik a nemzeti parkok földjét

Elfogadta a parlament kedden az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítást, amelyhez két héttel ezelőtt a kormánypártoknak nem sikerült biztosítaniuk a szükséges kétharmados többséget. Az ellenzék szerint tovább folytatódhat a biztos uniós támogatást jelentő földmutyi.

Miért fáj a hatalomnak Kishantos?

A 452 hektárnyi biogazdaság ellehetetlenítésére nincs racionális magyarázat. Hacsak nem az, hogy kapcsolatban áll Ángyán József egykor államtitkárral. De miért büntetik Ángyánt?
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>