language

Intézmények:

Határőr Zrt. highlight_off

Akták:

Visszaélés a földpályázatoknál highlight_off

Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége által támogatott programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre", illetve, hogy "az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig".

 

 

Ángyán József lemondása óta a média rendszeresen beszámol a földhaszonbérleti pályázatok körüli anomáliákról, a Professzorok Batthyány Köre pedig a miniszterelnökhöz írt nyílt levelében hívta fel a figyelmet az aggályos földpályázati gyakorlatra. A kormánypárti politikusok szerint a föld pályázatok körül viták ugyan vannak, visszaélések azonban nincsenek.

Az Ángyán-jelentések az alábbi linkenolvashatóak.

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Földéhség: állami bérletből tulajdon? „Cselédek leszünk a hazánkban”

– Rabszolgák, cselédek leszünk a saját hazánkban, megmondtuk előre, hogy ez lesz belőle: azért kapják a „csókosok” bérbe a földeket, hogy később tulajdonba vehessék – reagált Horváth János bábonymegyeri gazda arra a hírre, hogy Jakab István, a Magosz elnöke azt javasolta a parlamentben: tegyék lehetővé a tulajdonszerzést az állami földbérlet-pályázaton nyertes gazdáknak.

Így kell pesti kislánnyal állami földet nyerni

Folyik tovább a földosztás, de attól még, hogy sokszor sulykolják, még sokszor nem helyi gazdákhoz jut a föld. Babócsán a helyi téesz vezetői taroltak, azzal a nem túl rafinált trükkel is, hogy a családtagjaikkal, illetve a másik cégük nevében pályáztak. Pályázott a nagymama, és a budapesti egyetemista lány is nyert 50-100 hektárt. Mondjuk a meglévő 3000 hektárjuk mellé túlzásnak tűnik még több állami föld, pláne, hogy helyi gazda nem is jutott területhez. Persze van, akinek még simlire sem volt szüksége több sikeres pályázathoz.
Találatok: [2]  Oldalak:   1