language

Intézmények:

Hortobágyi Nemzeti Park highlight_off

Akták:

Visszaélés a földpályázatoknál highlight_off

Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége által támogatott programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre", illetve, hogy "az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig".

 

 

Ángyán József lemondása óta a média rendszeresen beszámol a földhaszonbérleti pályázatok körüli anomáliákról, a Professzorok Batthyány Köre pedig a miniszterelnökhöz írt nyílt levelében hívta fel a figyelmet az aggályos földpályázati gyakorlatra. A kormánypárti politikusok szerint a föld pályázatok körül viták ugyan vannak, visszaélések azonban nincsenek.

Az Ángyán-jelentések az alábbi linkenolvashatóak.

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [34]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

A Kehi szerint szétcsalták a hortobágyi földosztást, a Kúria szerint egyáltalán nem

Nagyon érdekes eredményre jutott a Kúria a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) földpályázati botrányaival kapcsolatban: ők teljesen az ellenkezőjét állapították meg, mint a Miniszterelnökséghez tartozó belső ad-hoc ellenőrző csapat, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi).

Hortobágyi földmutyi - Vesztettek a helyi gazdák

A Kúria az utolsó, negyedik esetben is fenntartotta hatályában a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletét, miszerint a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóság nem sértett jogszabályt a korábban a felperesek által vitatott haszonbérleti szerződések megkötésekor - ismertette a Kúria döntését a HNP szerdán.

Nyomoznak a botrányos hortobágyi legelőpályázatok miatt

„Kötelességem közzétenni, hogy mindenki láthassa, hogyan lopják el Orbán emberei az Európai Uniós pénzeket a földeken keresztül”. Ezzel hozta nyilvánosságra a közelmúltban Gőgös Zoltán a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentését. A dokumentum mé 2014-ben készült, a hortobágyi legelőpályázatokról szól.

Itt a KEHI jelentése: kamu pályázatokkal nyertek állami földeket a Hortobágyon

Szétcsalták a Hortobágy körüli földek bérleti pályázatait, mutat rá a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentése. A visszaélésekről beszámoló jelentést titkosította a kormány, most egy per miatt mégis nyilvánosságra került. A pályázatok töredékét visszavonták, de a mutyira épülő földpályázati rendszer egészét nem vizsgálták tovább.

“Elmehettem volna mindenki cselédjének” – juhászok legelő nélkül

Állattartó gazdák tucatjai maradtak legelő nélkül a Bihari-síkságon és a Hortobágyon. A gazdák az állatok éhen halása miatt kongatták a vészharangot a múlt héten, hogy felhívják a figyelmet a Hortobágyi Nemzeti Park kezelésében álló földhaszonbérletek megpályáztatása körüli visszásságokra, és az ellehetetlenült gazdák helyzetére.

Nem csitul a hortobágyi földbérlet-botrány

A Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) földbérlet-pályázati szerződéseinek majd' a negyedét szabálytalanul kötötték meg - derült ki tegnap az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ellenőrzési albizottsági ülésén. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a vizsgálat 428 ellenőrzött szerződésből 92-nél talált valamilyen szabálytalanságot.

Legalább 14 szerződést kell felbontani a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Legalább 14 földbérleti szerződést kell felbontani a Hortobágyi Nemzeti Parkban (HNP) a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata után.

Legalább 14 szerződést kell felbontani a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Legalább 14 földbérleti szerződést kell felbontani a Hortobágyi Nemzeti Parkban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata után - idézte a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a miniszterelnök válaszát az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Ellenőrző albizottságának hétfői ülésén.
Találatok: [34]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>