language

Személyek:

Lázár János highlight_off

Akták:

Visszaélés a földpályázatoknál highlight_off

Lázár János

Lázár János (Hódmezővásárhely, 1975. február 19. –) magyar politikus. 2002 óta a Fidesz országgyűlési képviselője, 2002–2012 között Hódmezővásárhely polgármestere, 2010–2012 között a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, 2012-től 2014-ig a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, 2014-től 2018-ig a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

2018. augusztus 15-étől a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos. A mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos, illetve az ezt működtető Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumi elnöke, emellett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.

2022-ben az országgyűlési választásokon újra egyéni mandátumot szerzett, a választások az ötödik Orbán-kormány Építési és beruházási minisztere lett.

Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége által támogatott programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre", illetve, hogy "az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig".

 

 

Ángyán József lemondása óta a média rendszeresen beszámol a földhaszonbérleti pályázatok körüli anomáliákról, a Professzorok Batthyány Köre pedig a miniszterelnökhöz írt nyílt levelében hívta fel a figyelmet az aggályos földpályázati gyakorlatra. A kormánypárti politikusok szerint a föld pályázatok körül viták ugyan vannak, visszaélések azonban nincsenek.

Az Ángyán-jelentések az alábbi linkenolvashatóak.

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Újabb Ángyán jelentés: Békés megyében a látszatra sem adtak, politikusok vásárolták a földeket

Békés megyében több esetben nem strómanokkal vásároltatták meg az árverésre kiírt földeket, hanem Fidesz és MAGOSZ tagok vitték a jó minőségű területeket. Ángyán József újabb földjelentése.

Elvarázsolt kastély: Lázár elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte

„Előre le voltak zsírozva” a földpályázatok

A fideszes politikusok rokonai és a kormányhoz köthető üzletemberek jártak jól az állami földpályázatokon. Az Ángyán József volt államtitkár által készített legújabb jelentés a borsod megyei árverések lefolyását és az új tulajdonosok körét elemzi.

Földárverések: Lázár nagybátyja is bevásárolhat

Lázár János nagybátyjának cége kedvező pozícióból várhatja az árverést, míg konkurense kezét megkötik a jogszabályok. A földek eladásával sikerült egy magas állami kitüntetésben részesített 80 éves gazdát is megalázni.

Lázár szerint azért kell eladni az állami földeket, mert a Fidesz is szétlopja

Az ellenzék furcsállja, hogy miért nem tesz feljelentést a miniszter, ha tud ilyen bűncselekményekről és arra is kíváncsiak, hogy a többi állami céget hogyan lopják szét fideszes vezetőik.

Az ökotársas feljelentő Simicska és Mészáros ügyeiben is nyomoztatna

A sajtóban gyakran notórius feljelentőként emlegetett Tényi István, aki eddig kis túlzással minden ellenzékiként kezelt szervezetet feljelentett, most először lépett fel kormánypárti vagy eddig annak ismert személyek gazdasági érdekeltségeinek ügyében.

676 millió forint állami támogatást söpörtek be tavaly Lázár János nagybátyjának cégei

Földalapú támogatás, tejtámogatás, korszerűsítésre szánt támogatás, szerkezetátalakítási támogatás – ezeken a címeken folytak be az állami támogatások Gyapjas Károly cégeihez tavaly.

Tarolt a földpályázatokon Lázár rokona

Több mint 1300 hektár állami földet nyert a hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., melynek a legnagyobb tulajdonosa Lázár János anyai nagybátyja. A cég, valamint az ellenőrzése alá tartozó korlátolt felelősségű társaságok az állami földbérletpályázatokon eddig 27 pályázatot nyertek. A helyi konkurens, amely Hódmezővásárhely egyik legnagyobb munkáltatója, a pályázatok nagy vesztese lehet.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>