language

Helyek:

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

A járványpénzek is két hullámban érkeztek az egyházhoz – táblázatban a milliárdok

A koronavírus terjedési üteméhez igazodva érkeztek a járvány miatt kiutalt források, illetve más, a költségvetésbe előre be nem tervezett jogcímen juttatott rendkívüli támogatások 2020-ban az egyházakhoz.

Feleannyit költöttünk üldözött keresztények megsegítésére, mint Soros lejáratására

Közadatigénylésben kértük ki a Miniszterelnökségtől, hogy a Hungary Helps program keretében milyen projektekre mennyit költött eddig a magyar állam. A válaszul kapott táblázat szerint Libanonba 1 milliárd, Irakba és Szíriába 2-2 milliárd, Jordániába, Kongóba és Nigériába körülbelül 300-300 millió forint támogatást küldtünk. Ez összesen 6,1 milliárd forint: a 2017-es Soros-ellenes kampányra kétszer ennyi közpénzt szánt a kormány, az épülő Puskás-stadion pedig 26-szor ennyibe kerül.

Külföldön „kénytelen” költekezni a kormány

PM: letelepedési kötvényt vettek a titokban befogadott keresztények

A Párbeszéd Magyarországért (PM) információi szerint letelepedési kötvényt vásároltak azok a keleti keresztény családok, akikről az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető Balog Zoltán korábban azt állította, hogy 2013-2014-ben Magyarország titokban befogadta őket – mondta Barabás Richárd, a PM szakszóvivője.

Forrong az arab világ

A kisebb demonstrációk mindennaposak szegény dél-iraki tartományokban, ahol az emberek ugyan politikai szabadságot élveznek, de gazdaságilag nagyon nehéz helyzetben vannak a 30 százalékos munkanélküliség és a burjánzó korrupció miatt, illetve kifogásolják, hogy gyakran csak naponta néhány órán át van áramszolgáltatás.
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>