language

Személyek:

Lepsényi István highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Brutálisan megemelték a Lázár által kinevezett új vezetők fizetését a MÁV-csoportnál

Durván megemelték a fizetéseket a MÁV-csoport új vezetése számára: az igazgatóságok és a felügyelőbizottságok tagjai mostantól minimum kétszer, sőt, sok esetben majd két és félszer annyit tehetnek zsebre, mint a korábbi vezetők – ez derül ki azokból a kimutatásokból, amiket a MÁV-csoport a napokban töltött fel a hozzá tartozó cégek honlapjaira.

Lázár János döntött: változik a MÁV és a Volán vezetése

A MÁV, a MÁV-Start és Volánbusz vezetésében is elválik egymástól az elnöki és a vezérigazgatói pozíció.

Ötmilliós fizetés vigasztalja Palkovics Lászlót az állami védelmi holdingnál

Már most vezérigazgató, egyetemi kuratóriumi elnök és kutatóprofesszor, de felügyelőbizottsági vezető is lehet a volt miniszter, aki a többszörösét keresheti, mint kormánytagként. Palkovics László ráadásul hatalmas méretű, százmilliárdos állami cégbirodalmat irányíthat lemondása után.

Nem enged a BKV

A közlekedési vállalatnak kétségei vannak, de a nemzetgazdasági tárca arra utasította a cég vezetését, hogy vegye át a jegybankelnök unokatestvére cégében készülő buszokat.

Négymilliárdos buszbiznisz: megint a baráti kör gazdagodik

Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára tavaly decemberben négymilliárd forintos üzlettel gazdagított egy elektromos buszt gyártó céget – épp azt, amelynél kinevezése előtt felügyelőbizottsági elnökként dolgozott.
Találatok: [6]  Oldalak:   1