Személyek: |
Hatalmasat zuhant Völner Pál fiának cége
Miután 2021-ben a legsikeresebb évét zárta 762 millió forintos bevétellel Völner Pál fiának cége, tavaly nagyot zuhant a főtevékenységként ingatlan bérbeadással és üzemeltetéssel foglalkozó Tagba Kft.
A cég pénzügyi beszámolója szerint az árbevétel 2022-ben alig haladta meg az ötmillió forintot.
Megtaláltuk Schadl György repülőjét, amely még a vádiratban sem szerepel
Egy hobbirepülőgépe is van a korrupcióval vádolt Schadl Györgynek. A gépet akkor vehette, amikor a vád szerint százmilliós bevétele származott a korrupciós ügyekből.
Völner Pál továbbra is tagadja, hogy pénzt kapott volna Schadl Györgytől
A volt igazságügyi államtitkár meghallgatásával folytatódott az utóbbi évek egyik legsúlyosabb korrupciós ügye, a Schadl–Völner-per tárgyalása a bíróságon kedden. Völner Pál továbbra is tagadja a kenőpénz elfogadását, szerinte ő csak segítőkész volt a végrehajtói kar vezetőjével.
Völner védője lebeszélte a bírót, hogy felolvasson egy részletet védence lehallgatott beszélgetéséből
Ma hallgatták meg a Fővárosi Törvényszéken Völner Pált, a Schadl György és 21 társa ellen zajló büntetőper II. rendű vádlottját. A hatvanéves expolitikus, akire az ügyészség nyolc év börtönt kér, 2010-21 között egy rövid megszakítással végig államtitkári poszton dolgozott, 2015-21 között az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, egyben miniszterhelyettes volt.
Így keresett magának prédákat Schadl és köre
A Schadl–Völner-ügy első rendes tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken kellemetlen visszatérés volt abba a világba, ahol korábban kavarni próbáltak, és prédára lestek. Erről mesél egy olyan vesztegetési kísérlet is, amely a vádiratból kimaradt.
Schadl György most újra megpróbálja elmagyarázni, hogy nem bűnös, Völner Pált beidézték, de nem ment el
Kedd reggel a Fővárosi Törvényszéken elkezdődött a Völner-Schadl ügy tényleges bírósági tárgyalása, a bizonyítási eljárás, miután két hete a Fővárosi Törvényszéken lezárult az előkészítő eljárás, ahol, mint megírtuk egy kivételével az összes végrehajtó és a Schadl-ügy néhány mellékszereplője is elismerte a bűnösségét és elfogadta az ügyészség által ajánlott felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot.
Több nyomozást is folytatnak a Schadl-ügyhöz kapcsolódóan, de még a tanúkihallgatásig sem jutottak el ezekben
A rendőrség két olyan ügyben is nyomozást folytat, amely kapcsolódik a Schadl-Völner-féle korrupciós botrányhoz, ám egyelőre egyik esetben sem hallgattak ki senkit, még tanúként sem – tudta meg az rtl.hu. Az egyik eljárás azért indult, mert a végrehajtói kar gyanús szerződéseket kötött, a másik pedig azért, mert sokan erős hátszéllel mehettek át jogi vizsgákon. Közben újabb 15 helyre írtak ki végrehajtói pályázatokat, a munka ugyanis nem állt meg: a kilakoltatási moratórium november 15-i kezdete óta több mint háromezer-ötszáz ingatlant árvereztek el 31 milliárd forint értékben.
Rogán Antal megszólalt a „Tóni-gate”-ről: „Nem ismerem Schadl urat”
Rogán Antal miniszter szerint neki nem az ártatlanságát kell bizonyítani, hanem az őt vádlóknak kell bizonyítania a bűnösségét, és ez nem sikerült, mivel az ügyészség nem talált kapcsolatot közte és Schadl György között, akit állítása szerint nem ismer. A „Tóni-gate" a miniszter szerint lezárt ügy.
„Az emberi gyarlóság nem feltétlenül azt jelenti, hogy a rendszer rossz”
Csaknem másfél év telt el azóta, hogy a rendőrség letartóztatta Schadl Györgyöt, majd pár héttel később Völner Pál lemondott az államtitkári posztjáról. Míg a Magyar Orvosi Kamara egyes jogköreit és az orvosok kötelező tagságát két nap alatt eltörölték, az előzetes letartóztatásban ülő Schadl György a mai napig a végrehajtói kar elnöke lehet. Sőt, a kormány Gulyás Gergely állítása szerint még csak nem is foglalkozott az elmúlt hónapokban a végrehajtói rendszer finomhangolásával; nem látnak rendszerhibát, és Varga Judit felelőssége sem merült fel a helyettese korrupciós ügyében. Orbán Viktor pár hete azt mondta, szívesen fogadnak javaslatokat a végrehajtói rendszer átalakítására, a kormánypárti képviselők azonban tárgyalni sem hajlandóak az ellenzék indítványait.
Schadl-ügy: lehallgatták Czine Ágnes alkotmánybíró végrehajtóként dolgozó lányát és fiát is
Czine Ágnes a letartóztatása előtt két hónappal találkozott a végrehajtói kar vezetőjével. Az alkotmánybíró lánya és fia végrehajtóként dolgozik, az ügyészség szerint bizalmas kapcsolat fűzi őket Schadl Györgyhöz.