language

Intézmények:

Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága highlight_off

Akták:

Völner-Schadl ügy highlight_off

Völner-Schadl ügy

Völner-Schadl ügy

Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökét 2021 novemberében vették őrizetbe és helyezték előzetes letartóztatásba korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2022 októberében emelt vádat Schadl és további 21 vádlott – köztük Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára (2015-2021) ellen. A vagyon elleni bűncselekmény és pénzmosás ügyében folyó eljárás lényege, hogy Völner és Schadl egymás közt korrupciós kapcsolatot alakított ki 2018 májusát megelőzően, és a MBVK elnöke 2021 júliusáig 2-5 millió forintnak megfelelő összegekben fizetett ki összesen 83 millió forintnyi készpénzt az államtitkárnak.

A vádiratban jelölt időszakban Varga Judit tárcájánál Völner Pál mellett Vízkelety Mariann volt az Igazságügyi Minisztérium másik államtitkára, akinek a közvetlen feladatkörébe tartozott az önálló bírósági végrehajtók kinevezése. Azonban Völner ekkor miniszterhelyettesként is dolgozott, ami azt jelenti, hogy több hatalommal rendelkezhetett, mint Vízkelety, továbbá a tanúvallomások szerint is Völner Pál hozta meg a végső döntést a kinevezésekről. A végrehajtói kar elnöke a kinevezésekért cserébe Völner Pálnak 2-5 millió forintos tételeket fizetett ki készpénzben, míg az önálló bírósági végrehajtóktól összesen nagyjából 924 millió forint részesedést szedett be a kinevezésükért való közbenjárásért Schadl. 

A nyomozati anyagok részletesen foglalkoztak Rogán Antal kabinetfőnökének, Nagy Ádamnak az érintettségével, akinek feltehetően Schadl intézte el, hogy a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) anélkül tegyen jogi szakvizsgát, hogy a vizsgát teljesítette volna. Ellenük az ügyészség nem emelt vádat.

A K-Monitor hálózatábrája az ügy szereplőiről.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Tekeredik a kígyó. Rogán Antal és a Schadl–Völner-ügy

Nem kerek a 2022 elején nyilvánosságra került tör­ténet, ha abban tényleg Schadl György és Völner Pál a főszereplők. A végrehajtói piac mindeközben összezárt, és van, aki nagyot nyert Schadl bukásán.

Egy másik állami bombaüzletre is kilátás nyílik Schadl György főhadiszállásáról

Miközben a végrehajtók volt elnöke a „felszámolók királyaként” emlegetett állami megbízottal mozgott együtt, az érdekeltségében álló irodaházban egy különös körülmények közt megalakult felszámoló cég is működik. A kormány 2021-ben osztotta újra a felszámolói piacot, számos, kormányközeli kapcsolatokkal rendelkező személyt hozva helyzetbe. A Schadl Györgyék irodaházába bejelentett felszámoló cég éppen az állami pályázat leadási határidejének napján jött létre.

Schadl György végrehajtói irodája még tavaly is termelt 128 millió forint árbevételt

A cég adózott eredménye majdnem 29 millió forint lett 2022-ben, az összeget azonban teljes egészében az eredménytartalékba helyezték.

„Mindenképpen át kellene valahogyan mennie” – üzente Schadl György a végrehajtói kar jelenlegi vezetőjének"

Az egyik szakvizsgázó alapvető dolgokat sem tudott, de miután rajta volt Schadl György listáján, így az értékelésnél „kardoskodott” érte Lukács Tamás, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar alelnöke – derült ki az rtl.hu birtokába került lehallgatási jegyzőkönyvekből. Az ügy pikantériája, hogy Schadl György letartóztatása óta Lukács Tamás vezeti a végrehajtói kart, sőt a frissen kinevezett végrehajtók előtte tesznek esküt is. Ez utóbbi azért lehet aggályos, mert a törvény szerint a ceremóniának az elnök előtt kellene folynia, ám Schadl György börtönben van.

A Völner-Schadl-ügy állása: a „patrónusok” megússzák, a biznisz megy tovább

Miközben két héttel a büntetőper indulása előtt látványosan szivárognak ki Schadl György csúcsvégrehajtó és Völner Pál volt igazságügyi államtitkár korrupciós ügyének részletei, a rendszer tisztulásának semmi jele. A végrehajtók menesztése-kinevezése ma sem átlátható.

Végrehajtók a Schadl-ügyről: Tudniuk kellett erről a legmagasabb szinteken is

A Völner-ügy csak a jéghegy csúcsa, mondják a kormányt átszövő korrupciós botrányról a piacról kiszorított végrehajtók. Bizonyíték erre, hogy a Miniszterelnökségen is házkutatást tartottak két hónapja. Lenyúlásokra nem csak a posztok újraosztása adott lehetőséget.

Gulyás a Völner-ügyről: Higgyék el, hogy nem tudtam a nyomozásról, Rogánnak nincs köze hozzá

Völner Pálról, Schadl Györgyről, Nagy Ádámról és Rogán Antalról is hosszasan kérdezték az újságírók a Miniszterelnökséget vezető minisztert a kormányinfón.

Egyre többen láthatók a Schadl-ügy miniszterekig mutató "szívességek" láncolatában

Alighogy lelepleződött a végrehajtói kar elnökének miniszterekig érő hálózata, Orbán Viktor máris gondoskodott róla, hogy még közelebb kerüljön hozzá annak az évi több százmilliárd forintnyi követelésnek a felügyelete, amelyet a végrehajtók szednek be az adósoktól.

Schadl a telefonban beszélt a titokzatos "gazdájáról", aki nem Völner

Egy korrupt NAV-tisztviselő lehallgatása vezette el a Nemzeti Védelmi Szolgálatot a Magyar Végrehajtói Kar elnökéhez, majd rajta keresztül Völner Pál államtitkárhoz, akivel Schadl György szoros kapcsolatban állt, és rengeteget beszéltek egymással – derül ki a hét hónapon át zajló titkos felderítés irataiból.

Lenullázzák a bírósági végrehajtói pályázatokat a Völner-botrány miatt

Néhány nappal a tervezett eredményhirdetés előtt nulláz le 35, folyamatban lévő bírósági végrehajtói álláspályázatot egy friss törvénymódosítás. A lépés összefügg a végrehajtói kar korrupciós botrányával, amibe Völner Pál államtitkár már belebukott.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>