language

Kulcsszavak:

bíróság highlight_off

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

“Megvan a lehetőség a susmusra a bírósági ügyelosztásnál”

Reformokat és a bírósági hierarchia megtörését próbálja elérni néhány magyar bíró. Nem átlátható ügyelosztásra, a felső vezetést körülvevő szervilis és hízelgő emberekre, előre lezsírozott vezetői pályázatokra, belső kiskirályokra panaszkodnak, és azt mondják, hogy amikor tenni próbálnak valamit, akkor "véletlenül" alkalmassági vizsgálatot kapnak a nyakukba. Interjú Szepesházi Péterrel, a Budai Központi Kerületi Bíróság bírájával.

Elintézte a helyi Fidesz, hogy az ő emberei üljenek a bíróságokon

Kizárólag fideszes politikusok jelöltjei lesznek úgynevezett ülnökök a XVIII. és XIX. kerületi bíróságokon, miután az önkormányzat egy napos határidővel írta ki a jelölést. Az ülnökök ott vannak a tárgyalásokon, elvileg beleszólhatnak az ítéletbe és belenézhetnek az iratokba is. A jelölések országszerte zajlanak, majd kiderül, mennyire lesz a XVIII. kerület esete szokványos.
Találatok: [4]  Oldalak:   1