language

Kulcsszavak:

foglalkoztatás highlight_off

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>

Az EU csalás elleni hivatalához kerül a roma önkormányzat pályázata

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke és EP-képviselője közölte, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul az Országos Roma Önkormányzat egyik pályázatának ügyében.

Bevált forgatókönyv alapján szivattyúzták az EU-s milliárdokat

Átnéztük Hadházy Ákos legújabb listáját, amelyet az EU-s forrásból kifizetett képzési és tanácsadói szerződésekről állított össze. Több támogatásnál ugyanolyan forgatókönyvvel ugyanazok nyertek pénzt, sokszor nehezen magyarázható célokra.

MAGÁNOKIRATOT HAMISÍTOTT A PITVAROSI POLGÁRMESTER

Közmunkással javíttatta autóját a Szegedi Törvényszék szerint a pitvarosi polgármester, Radó Tibor. A felkért személy három napon át javította az autót, miközben papíron közmunkát végzett. Radó egyébként 2010 óta négyszer nyerte meg helyben a polgármester-választást.
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>