language

Kulcsszavak:

kártalanítás highlight_off

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Megúszhatja a 700 milliós kártérítést a bedőlt Demján-cég

Szinte nullára csökkent a XI. kerületi Tóváros lakóparkban élők esélyre arra, hogy Demján Sándor felszámolás alatt levő építőipari cége kifizesse 700 milliós követelésüket. Négy társasházban élők ennyire becsülik a pocsék kivitelezés miatt keletkezett kárukat. A csütörtöki tárgyaláson a lakókat képviselő ügyvédek a per szüneteltetését kérték, miután az Arcadom Zrt. felszámolója semmi jóval kecsegtette őket,.

"Marcsiban jobban bíztunk, mint az OTP-ben"

Helyiek szerint borzalmas hangulat van Karcagon, de van, aki azután sem haragszik a zugbankárra, hogy miatta minden pénzét elbukta. A kormány mai ülésére felvették a Kun-Mediátor Kft. pórul járt befektetőinek ügyét, de döntésről nincs hír. Pedig az ügyvédjük szerint elkél a politikai segítség, mert belátható időn belül csak akkor számíthatnak a pénzükre a károsultak, ha a Quaestor ügyfeleihez hasonlóan rájuk is szabnak egy törvényt.

Furcsán apad a vagyon az egyik leginkább elhallgatott brókerügyben

A Hungária Értékpapír a mai napig fizeti brókereit, miközben a törvényi előírás ellenére az ügyfelek nem jutnak hozzá fellelt befektetésükhöz. A legkevesebbet a másodikként kirobbant brókerügyről lehet hallani, pedig a Hungária Értékpapír tulajdonosai a gyanú szerint mindazt a jogsértést elkövették, amit a másik három befektetési csalás szereplői. Az értékpapírszámlákról lenyúltak az ügyfelek pénzéből, nem tudják törleszteni vállalati kötvényeiket, ráadásul szűkebb hazájukban, Cegléden piramisjátékot is űztek.

Varga: semmilyen pénzt nem tartottam a Kun-Mediátornál

Varga Mihály szerint mindenki ismerte a Kun-Mediátor tulajdonosait Karcagon, de ő maga semmit nem tudott a cég illegális tevékenységéről vagy az általuk ígért magas kamatokról, és személy szerint soha nem volt ott befektetése vagy megtakarítása. A nemzetgazdasági miniszter a Karcag TV-nek adott interjút.

Fideszes vagy Jobbikos volt a karcagi Bróker Marcsi?

Politikai hullámokat vetett a parlamentben a karcagi brókerbotrány. A Jobbik a kormány karcagi tagjait vonná kérdőre az ügyben, az államtitkár viszont a jobbikos képviselőt és az MSZP-t is megpróbálta a Kun-Mediátor Kft-hez kötni.

Csányi: 135 milliárd forintnak megkezdődött az ellopása

Csányi Sándor szerint sok igazságtalanság éri most a bankszektort, a becsületesek fizetnek a nem becsületesek helyett, és ha aláríják a Quaestor-törvényt, az Alkotmánybíróságon és Strasbourgban is megtámadják azt. Az OTP első embere szerint nem csak ez a baj: elkezdődött a takarékszövetkezeteknek juttatott 135 milliárd állami pénz ellopása, és az sem megnyugtató, hogy Lázár János kezeli az uniós pénzeket. Csányi odamondogatós kedvében volt az OTP első veszteséges évét záró közgyűlésen.

Évi 200 milliárdba kerülhetnek a brókerbotrányok a pénzügyi szektornak

A brókerbotrányokkal kapcsolatos kárrendezés a pénzügyi szektornak évi 20 milliárd forintba kerülhet 6-8 évig, nem számítva a speciális Quaestor-alap bevás befizetés feletti feltöltését - közölte a Heti Válasszal Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója.

Volt rendőrfőnök és krimiíró vághat rendet a Buda-Cashnél

Új felszámolóbiztos jelent meg a bedőlt brókercégnél. Jogerős bírósági végzést még nem lehet látni az új cégvezető személyének kijelöléséről, de az ügyfelek már Réti László aláírásával kapnak levelet, és az eljáró cég honlapján is ő szerepel. Az elmúlt napokban számos kritika érte a fizetésképtelenné vált Buda-Cash-ügyfelek kártalanításának folyamatát. Könnyen lehet, hogy a kormány a Quaestor-törvény után a Buda-Cash esetét is csak egyedi jogalkotással tudja kezelni.

Nap mint nap újabb csontváz dől ki a szekrényből a brókerbotrányban

Milliárdok itt, százmilliók ott. Újabb cégek, újabb önkormányzatok, újabb állami szervezetek. Pillanatfelvétel a Quaestor-Buda-Cash-Hungária hármas ügyében – ennyit tudunk most.

Orbán Viktornak írt, Orbán Gábor fogadta Tarsolyt

Miután megírta segélykérő levelét a miniszterelnöknek, Orbán Gábor fogadta Tarsoly Csabát. A nemzetgazdasági tárca államtitkárának azonban nem tetszett a Quaestor-főnök javaslata, ezért nem született megállapodás.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>