language

Kulcsszavak:

pártfinanszírozás highlight_off

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [21]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Mégis szabadlábra helyezhetik Ivo Sanader volt horvát kormányfőt

A zágrábi megyei bíróság tanácsa, amely korábban kétszer is elutasította, hogy Sanader ingatlant adjon óvadékként, most úgy döntött, hogy több mint 3 és fél év után a felajánlott 12,4 millió kuna ellenében kiengedi a volt horvát kormányfőt a börtönből.

Az MDF utódpártja félmilliárdos támogatással is veszteséges

Kevesen szavaztak rá, ám a JESZ-re átkeresztelt párt így is jelentős állami pénzből gazdálkodhatott tavaly. Más bevétele nem is volt, de így sem tudott legalább nullszaldós gazdálkodást folytatni.

A civileket veszi célba a nemzeti korrupcióellenes program

Nyilvánosságra hozta a kormány az 2015 és 2018 közötti időszakra tervezett korrupcióellenes programját. A K-Monitor és a TASZ elemzése szerint tovább gyengült a kormány korrupcióellenes stratégiája: kikerült belőle a pártfinanszírozás és a közérdekű bejelentőket védő törvény reformja, illetve a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozataival sem foglalkozik. De a civil szervezetekével igen.

A parlamenti pártokkal semmi baj nincs, csak a kicsik csalnak

Nyolc, az országgyűlési választáson listát állító, de mandátumot nem szerző párt sértette meg az áfatörvényt és a számviteli törvényt a kampánypénzek elköltésénél - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Már a kormány is tart attól, hogy baj lehet a korrupció miatt

Bár a kormány korrupcióellenes programja nagyobb részt csak kötelező gyakorlat, nem nehéz kiolvasni belőle a közelmúlt eseményeinek lenyomatát. A még véleményezhető tervezet konkrét intézkedéseket is ígér, igaz, erősen feltételes módban.

Lázár: Puch László tud a legtöbbet Simicskáról

A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint neki nem tiszte megvédeni Orbán Viktor, de egy interpellációra adott válaszban azt mondta: Simicska Lajosról az MSZP egykori pénztárnoka tud a legtöbbet.

Az ökotársas feljelentő Simicska és Mészáros ügyeiben is nyomoztatna

A sajtóban gyakran notórius feljelentőként emlegetett Tényi István, aki eddig kis túlzással minden ellenzékiként kezelt szervezetet feljelentett, most először lépett fel kormánypárti vagy eddig annak ismert személyek gazdasági érdekeltségeinek ügyében.

Miért nincs már szüksége Orbánnak Simicskára?

A miniszterelnök ráérzett arra, hogy egyre inkább eldurvul a viszonya Simicska Lajossal. Két nappal a Fidesz egykori gazdasági igazgatójának kirohanása előtt, a kormánypárt frakcióülésén arról beszélt: az új pártfinanszírozási rendszer miatt a Fidesz elboldogul a gazdasági holdudvar nagyobb segítsége nélkül is.

ITT A KORMÁNY VÁLASZA, MIÉRT AKARJA ÖSSZEÍRNI A CIVIL SZERVEZETEKET

Egész Európában előfordul, hogy liberális és szélsőjobboldali szervezeteket amerikai vagy orosz pénzből támogatnak. A kormány szerint ezért lenne logikus összeírni a külföldi finanszírozással működő, az állampolgárok véleményét befolyásoló egyesületeket. Külföldi pénzeket egyébként jobboldali szervezetek is kapnak, például a Fidesz pártalapítványa is.
Találatok: [21]  Oldalak:   1 2 3   >  >>