language

Intézmények:

Debrecen Város Önkormányzata highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [101]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Két év alatt 115 millió forint helyi közpénzt kapott a Future of Debrecen egyesület

2021-ben 55 millió forintot juttatott nekik Papp László polgármester, tavaly már 60 milliót kaptak. 2021 októbere óta már legalább 6,1 millió forintot költött el a város az egyesület honlapjának fenntartására is.

Egyre durvább a hangulat a debreceni közmeghallgatáson, az LMP népszavazást akar az akkumulátorgyár miatt

Délelőtt 10-kor kezdődött a közmeghallgatás, de még nem látszik a vége.

Nem adja ki a kínaiakkal kötött megállapodás szövegét a Debreceni Vagyonkezelő

A holding üzleti érdekeire hivatkoznak. Eddig annyit lehet tudni, hogy egy ingatlanértékesítési előszerződésről van szó, amelynek aláírása után 10 nappal a város közgyűlése meg is szavazta a beruházási célterület értékesítését.

"Kósa Lajos azt mondta, nyugodtan írjam alá, nem lesz bajom belőle"

A „csengeri örökösnő” állítása szerint a számlájára befolyó pénz egy része valójában nem is az övé, hanem Kósáé volt, csak a számláját adta volna „kölcsön”. Az ügyészség sem Kósa Lajost, sem a vele és az asszonnyal Zürichben tárgyaló svájci bankárokat nem szeretné bíróság elé citálni.

Jelenetek egy vallomásból: Svájci bankokba is elment Kósa Lajos az “örökösnővel”

Négyszer is találkozott Svájcban Kósa Lajos azzal a csengeri örökösnővel, akiről azt hitte, hogy mesés örökség birtokosa. Egy alkalommal Zürichben két bankban és egy ügyvédnél is jártak közösen, hogy a fideszes politikus rendelkezhessen a nő állítólagos svájci bankszámlája felett. Az egyik privát bankban exkluzív környezetben fogadták őket.

Ismét a TÖMB bizonyult a legjobbnak

Eredményes lett az önkormányzat által a Debreceni Bocskai István Általános Iskola épületének energetikai korszerűsítésére kiírt közbeszerzés. A Közbeszerzési Értesítőbe feltöltött eredménytájékoztató szerint a munkát az öt ajánlattevő közül a hajdúböszörményi székhelyű TÖMB 2002 Szolgáltató Kft.- nyerte el bruttó 457 millió forintos ajánlatával.

A Hajdúságból irányítják az erzsébetvárosi közbeszerzéseket

Vannak véletlenek: hajdúböszörményi cég épít parkot a szintén böszörményi ügyvezető által vezetett VII. kerületi önkormányzati cég megbízásából.

Debrecen visszavásárolja a repterét, mert jön egymillió utas

Csak az nem derül ki, hogy miért kell 5 millió forintot félretenni egy 1,5 milliós üzletre.

Közpénzmilliárdokból épül elit magániskola Debrecenben, 45 millió lesz a tandíj

Nemrég derült ki, hogy az oktatásért is felelős minisztérium vezetője, Kásler Miklós és sportért felelős államtitkára, Szabó Tünde sem igazán bízik meg a magyar állami iskolarendszerben és fizetős magániskolát választott gyermekei (Kásler emellett az unokái) taníttatására. De úgy látszik, hogy nem csupán állami vezetők, hanem maga az állam sem tartja túl sokra a saját oktatási rendszerét. Ennek a jele lehet a Debreceni Nemzetközi Iskola (International School of Debrecen) létrehozása, amit a Modern Városok Program részeként finanszíroz a költségvetés.

Még azt sem tudja a kormány, hány tízmilliárdot fizet a BMW-nek a debreceni gyárért

Gulyás Gergely, kancelláriaminiszter először azt mondta, a tízmilliárd forintot meghaladja a támogatás, majd gyorsan pontosított: több tízmilliárdról van szó. Közben a gazdák továbbra sem értik, miért a környék legértékesebb területén akarnak építkezni, a polgármester szerint fölösleges aggódni, van még jó minőségű termőterület bőven. Valóban termőföldeken építi fel debreceni gyárát a BMW, de ezek értéke eltörpül a beruházás teljes értéke mellett – jelentette ki Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a kormányinfón. Közölte, hogy összesen 440 hektárnyi területet vonnak ki, ezek értéke 1 milliárd forint, míg a teljes beruházásé 1 milliárd euró. A kettő között 320-szoros a különbség – fogalmazott a kancelláriaminiszter.
Találatok: [101]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>