language

Akták:

Puskás Ferenc Stadion highlight_off

Intézmények:

ZÁÉV Zrt. highlight_off

Puskás Ferenc Stadion

Puskás Ferenc Stadion

2016-ban derült ki, hogy négy építési megbízás után a Puskás Stadion bontási munkálatait is a ZÁÉV Zrt. nyerte el, ezúttal a Föld-Trans 2001 Kft.-vel együtt. A munkát 4 milliárd forintért vállalták. (A ZÁÉV a stadion bontásán kívül már több stadionépítésben is részt vett: az MTK stadionjának kivitelezésében a WHB Kft, a Haladás-sportkomplexum munkálataiban a Swietelsky Magyarország Kft. volt a konzorciumi partnere, de bekapcsolódott a ZTE stadionjának befejezésébe is.) 

Az új Puskás Stadion ülőhelyeit a terv szerint a kétezer főnél kisebb települések sportkörei között osztották volna fel, azonban a vadonatúj arénát építő és állami pénzekkel jelentősen támogatott Kisvárdára például 1900 szék került, az eredeti tervvel ellentétben nagyobb települések is pályázhattak, így Eger további kétezer széket kapott. Az új stadiont az eredeti 100 helyett 190 milliárd forintért a Szíjj László és Mészáros Lőrinc-közeli Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Építőipari Zrt. konzorciuma építette meg

Az új Puskás Arénát 2019 őszén adták át. A hivatalos információk szerint az építés költsége nettó 142,85 milliárd forint volt, a beruházás áfatartalma pedig 40,5 milliárd forint, így a stadion egy székre jutó költsége 2,1 millió forintot jelent. A G7 cikke szerint a központi költségvetésből a 2021-es évben 720 millió forintot szántak a stadion fenntartására – ebből 180 millió forintot a pályakarbantartási feladatokra, 540 milliót pedig rendezvénytechnikai szolgáltatásokra különítettek el. Ez utóbbival kapcsolatos közbeszerzést a Balásy Gyulához köthető Visual Europe Zrt. leányvállalata, a Visual Europe Production Kft., a stadion őrzését pedig a Valton-Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt nyerte el.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Elszállhatnak az atlétikai stadion már eleve felpumpált költségei, és csúszhat is a projekt

Újabb milliárdokat sikerült elkölteni az épülő atlétikai stadionra. Ezúttal tanácsadói, ellenőri feladatokra szerződtek baráti cégekkel.

Egy sor hibára bukkantak az Európai Szuperkupa-döntőre készülő Puskás Aréna külső betonburkolatán

Hetek óta vizsgálják a tavaly novemberben átadott Puskás Aréna külső burkolatát, a szakemberek darabonként nézik át a fal betonelemeit. Az üzemeltető a 24.hu kérdésére elismerte, hogy számos komoly hibát találtak, azt viszont határozottan cáfolták, hogy egy mázsás elem lezuhanása miatt indult volna a felülvizsgálat.

Kormányközeli cégcsoportokat hízlalnak a folyamatosan dráguló állami óriásberuházások

Összegyűjtöttük a leglátványosabban dráguló állami építkezéseket az elmúlt évekből: ehhez hivatalos közléseket, és a közbeszerzési értesítőben található szerződéseket használtunk fel. Munkánkat hátráltatta, hogy néhány beruházás ára szinte folyamatosan emelkedik, újabb és újabb fejlesztések drágulását jelentették be, miközben számoltunk. Végül 42 beruházásnál álltunk meg, amelyek összesen nettó 570 milliárd forinttal drágultak az előzetesen becsült árhoz képest. Megnéztük azt is, kik a folyamatosan dráguló állami építkezések legnagyobb nyertesei: néhány kormányközeli cégcsoportot találtunk.

Szinte munkások nélkül kaszálnak tízmilliárdokat a kormány kedvenc építői

Összeszedtünk néhány adatot, amelyek elég jól megmutatják, hogy lényegében "üzletszerzési jutalékot" szednek az állami tendereken rendszeresen arató cégek.

Bődületeset kaszált Mészáros frissen szerzett építőipari óriása

71,9 milliárd forintos árbevételt ért el 2018-ban a ZÁÉV Zrt., amely felett a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group szerzett irányítást a Pannon Speed Pro Vagyonkezelő Zrt. felvásárlása révén. Az állami megrendelésekben bővelkedő építőipari óráscég tavalyelőtt 35 milliárdot zsebelt be, vagyis több mint a duplájára nőtt éves viszonylatban.

Huszonhat munkással kaszált 3,6 milliárdot az állami megbízásokkal kitömött építőcég

Árbevételét megduplázta, nyereségét pedig megháromszorozta tavaly a 190 milliárdból épülő Puskás Stadion kivitelezésén is dolgozó Magyar Építő Zrt.

Állami gigaberuházások hizlalták a NER-lovagok cégeit

Nagyprojektekre kiszórt uniós támogatások, vizes vb, Liget projekt – remek évet zártak azok a magyar cégek, amelyek az állami beruházásokból élnek. Egészen jól behatárolható körről van szó, egészen kiszámítható üzleti modellel.

Hatvanmilliót költenek arra, hogy hirdessék, épül az új Puskás Stadion

Bár csak 2019 végére készül el, már az idén is 60 millió forintot költhet az állam az új Puskás stadion építésének kommunikációjára. Az erről szóló közbeszerzést április 6-án, azaz két nappal az országgyűlési választások előtt írták ki, mostanra pedig az eredmény is megvan.

Már érezhető az új Puskás-stadion különleges atmoszférája

A közel 40 méteres pilonok és a lelátó szerkezete is előrehaladott állapotban van a Magyar Építő és a ZÁÉV által kivitelezett új nemzeti stadionban, ahol egy átlagos napon 600-700 munkás dolgozik. A stadion szerkezetét megalapozó 38 darab pilon kivitelezése 2018 első felében ér véget. A nettó 142,85 milliárd forintos beruházásban 50 méter magas, 316 méter hosszúságú épületet kell kivitelezni bruttó 208 ezer négyzetméteres alapterülettel – és többek közt 53 ezer négyzetméteres tetővel, 556 parkolóval, 27 felvonóval, 974 vécével, 712 mosdóval és gyalogoshidakkal. Az új arénához többek közt 12 ezer tonna acélt és 172 ezer köbméter betont használnak fel. A fal- és padlóburkolatok elérik a 183 ezer négyzetmétert. Összesen közel 2300 db nyílászárót építenek be az épületbe.

A luxemburgi blama után kiszámoltuk, itthon mennyibe kerül egy ülőhely a megújuló stadionokban

Méghogy nem becsülik meg a nézőket a magyar fociban: az NB I.-es csapatok új vagy átépített stadionjaiban átlagosan 779 ezer forintból jön ki egy ülőhely költsége.
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>