language

Intézmények:

Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) highlight_off
Zöldek Pártja highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Ezek a pártok éltek vissza a kampánypénzekkel

Nyolc, az országgyűlési választáson listát állító, de képviselethez végül nem jutó párt sértette meg az áfatörvényt és a számviteli törvényt a kampánypénzek elköltése során, az Összefogás Pártnál büntetőeljárás is indult a számvitel rendjének megsértésének gyanúja miatt - ismertette az Állami Számvevőszék a kedden bemutatott jelentésében.

Tavasszal százmilliókat vágtak zsebre, most alig kaptak szavazatot

Nem szerepeltek fényesen a tavasszal még országos listát állító és százmilliós kampánytámogatásban részesülő kisebb pártok az önkormányzati választáson. A 14 szervezet mérlege összesen 11 képviselői és egy polgármesteri hely, meg 40 ezer szavazat. 4 párt eltűnt, 2 pedig egyetlen jelöltet sem állított.

Kampánymilliárdok: soha nem látott káosz jöhet

Arra voltunk kíváncsiak, hogy állnak az országos listát állító kispártok jelöltjei az államtól kapott 1 millió forintos támogatás visszafizetésével. Kásler Árpád annyira ideges lett, amikor erről faggatuk, hogy ránk csapta a telefont. A NAV-nak nem lesz könnyű dolga a behajtással, több pártnak fogalma sincs, hogy miből fogja visszafizetni az esetenként több tízmillió forintra rúgó összeget.

A százmilliók elmentek, a szavazatok nem jöttek

Sok párt jutott bőkezű állami támogatáshoz a gyanús körülmények között lezajlott aláírásgyűjtés során, de aztán többen közülük alig kaptak szavazatot. A kampányra kapott százmilliókat állítólag a saját aktivistáikra, kifestőkönyvekre és gulyásra költötték.

Adatcserék: tagadnak és feljelentenek a kispártok

A KTI jogi eljárást kezdeményez Marek Bertram, a legújabb választási botrányt kirobbantó egyetemista ellen. Az atv.hu által megszólaltatott politikusok egyike sem ismerte el Marek állítását, hogy tudniillik egymás között ment az ajánlóíveken szereplő adatok cseréje. Tóth Zoltán választási szakértő úgy látja: „a Nemzeti Választási Bizottság lapít, ahelyett, hogy az igazság kiderítésén fáradozna”.

"Tornyokban álltak a másolt ajánlások" - feljelentést tett a Cigánypárt volt asszisztense

Feljelentést tett a Rendőrségen Marek Bertram, a Magyarországi Cigány Párt volt asszisztense. A pártnak március elejéig segítő politológus-hallgató a JESZ, a KTI, a SZAVA és a Zöldek pártról állítja, hogy másolt ívekkel kereskedtek az MCP központi irodájában. A Most Mozgalom nevű civil szerveződés tagja társaival még a feljelentés előtt várta, hogy a Nemzeti Választási Iroda tegyen valamit, majd a Rendőrséghez fordultak.
Találatok: [6]  Oldalak:   1