language

Kulcsszavak:

informatika highlight_off
zsarolás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

350 milliót akart kizsarolni az Oktatási Hivataltól egy cégvezető

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2012-ben az oktatási intézmények informatikai infrastruktúrájának fejlesztésére uniós, illetve hazai forrásból származó pályázatot írt ki, amit egy nonprofit Kft. nyert. A cég nagyjából 2000 helynek nyújtott informatikai eszközöket és szoftvereket, amelyek beszerzésére közbeszerzési pályázatokat írt ki. A vádirat szerint az ügy vádlottjának ügyvezetése alatt álló Kft. a projekt keretében kiírt közbeszerzési eljárásokban nem tudott részt venni, mert nem felelt meg a pályázati kiírásoknak.

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.

Kis Nokia-doboz úszik Hévízi-tóban

Most, hogy megkezdődött az iratismertetés a hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsított Hagyó Miklós és húsz társa ügyében, az úgynevezett BKV-perben, újabb és újabb részletek látnak napvilágot a nokiás doboz történetéről.

BKV-ügy: végéhez közeledik a nyomozás

Hamarosan befejeződik az eddig 18 gyanúsítottat "felvonultatott" BKV-s botrány csaknem két évvel ezelőtt kezdett nyomozása - tudtuk meg.

Hagyó zsarolási ügyében is felbukkan a rejtélyes párttámogató cég

Az ellentmondásos HÉV-utastájékoztatási megbízással zsarolta Hagyó Miklós Balogh Zsoltot, a BKV egykori megbízott vezérigazgatóját az ügyészség gyanúja szerint - tudta meg az [origo].

Perel a Siemens a zsarolási vád miatt

A Siemens magyarországi részlege közölte, beperli azt a vállalkozót, aki zsarolás miatt feljelentést tett ellene. A cég bejelentette azt is, a rendőrség rendelkezésére bocsát minden olyan iratot, amely az üggyel kapcsolatos.
Találatok: [6]  Oldalak:   1