language

Személyek:

Vitos Zoltán highlight_off

Kulcsszavak:

zsarolás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Négy év börtönre ítélték Tocsik Mártát

A Fővárosi Bíróság hűtlen kezelés bűntettében bűnsegédként való közreműködése miatt első fokú ítéletében négy év börtönre ítélte Tocsik Mártát, akit emellett öt évre eltiltottak a közügyek gyakorlásától, és 640 millió forint értékben elkobozzák vagyonát is.

Tocsik-per: Boldvaiék tagadják a zsarolást

A Tocsik-perben a védők a zsarolással vádolt Boldvai László, Budai György és Vitos Zoltán felmentését kérték a bíróságon. Szerintük ugyanis a vád legfőbb bizonyítéka, Tocsik Márta egy korábbi vallomása szabálytalan körülmények között született, így az nem bizonyító erejű. Az ügyészség korábban letöltendő börtönbüntetést kért mindhárom vádlottra.

Liszkai Péter állítja: nem az ő ötlete volt Tocsik alkalmazása

Liszkai Péter, az ÁPV Rt. egykori vezető jogásza, a Tocsik-per csalással vádolt másodrendű vádlottja pénteken a megismételt elsőfokú eljárás során a Fővárosi Bíróság előtt tett vallomásában továbbra is tagadta bűnösségét, és azt állította, hogy meggyőződése szerint a 804 millió forintos sikerdíjáról ismertté vált jogásznő alkalmazása hatékony megoldás volt.

A Tocsik-per zsarolással gyanúsított közszereplői tagadják bűnösségüket

Részletes vallomásaikban Budai György és Boldvai László is tagadta, hogy zsarolással kényszerítették volna Tocsik Mártát a 804 millió forintos sikerdíj egy részének, 343 millió forintnak az átutalására.

Új eljárást kell lefolytatni Tocsik Márta és társai ügyében

Az ítélet indoklása szerint az első fokon eljáró bíróság felderítetlenül hagyta az ügy egyes lényeges momentumait, az ítélet indoklását pedig hiányosnak ítélte meg a Legfelsőbb Bíróság.
Találatok: [5]  Oldalak:   1