language

Intézmények:

Új Magyarország Párt highlight_off

Személyek:

Zuschlag János highlight_off

Zuschlag János

Zuschlag János László (Kiskunhalas, 1977. május 7. –) magyar politikus, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője 1998–2004 között. Az Ifjú Szocialisták Mozgalmában kezdett el a politikával foglalkozni. Országos listáról szerzett mandátumot és így lett tagja a Parlamentnek.

2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az egykori szocialista képviselőt és őrizetbe vette. 2010 márciusában az általa elkövetett bűncselekmények miatt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A bíróság indoklásában kifejtette, „a Zuschlag-csoport egy fehérgalléros bűnszervezetként” működött. 2011. január 31-én Zuschlag János börtönbüntetését 6 évre csökkentette a Szegedi Ítélőtábla. Zuschlag a szegedi fellebbviteli eljárásban az utolsó szó jogán elmondott beszédében azzal érvelt, hogy az elmúlt húsz év minden bűnét, hibáját nem lehet rajta számon kérni. Az egykori szocialista politikus szerint nem bűnszervezetben, és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást. Az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az okozott 72 millió forintos kár nagy részét Zuschlag megtérítette.

2013-tól vállalkozóként tevékenykedik. 2018-ban a magyar médiában a Fidesz mellett kampányolt.

 

Kapcsolódó linkek 

Zuschlag portré az Origo-n 
Zuschlag jól érzi magát a börtönben 
Zuschlag ott akar lenni gyermeke születésénél 
Zuschlag takarít és szót fogad 
Zuschlag unatkozik a börtönben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Politikai közpénzszivattyú: 6 milliárd 371 millió forintnyi kampányfinanszírozást szórhat el az állam idén

Nemcsak az ellenzéki szavazótáborban való zavarkeltés, hanem a bűncselekmények sorának gyanúját keltve behajthatatlanul eltűnő kampánypénzek is mozgatják a többes ajánlás rendszerével létrehozott kamupárt-generátort, amelynek fenntartásában egyedül a Fidesz-KDNP érdekelt. Egy bizniszpárt kisegítésével már le is bukott a kormányoldal, ám 2018-ban akár 6 milliárd 371 millió forintra is rúghat a választási színjáték számlája.

Zuschlag János: pártházból börtön, párt helyett megint börtön?

Másodszor is börtönbe kerülhet a csalás miatt hat év után 2013-ban szabadult Zuschlag János. Az egykori szocialista politikus előzetes letartóztatását már el is rendelte a bíróság egy hónapra. A gyanú szerint ezúttal tiltott adatok megszerzésében vehetett részt, hogy azokat felhasználva jelölteket indíthasson egy vagy több törpepárt, amelyek így több százmilliós állami támogatáshoz juthatnak.

Megfizettek érte – Zuschlag János esete a habonyista médiával és az élettel

Másfél millió forint sérelmi díjat fizetett peren kívül egy fideszes önkormányzati cég az általa közölt Zuschlag-interjúban megvádolt baloldali politikusoknak. Az eset mutatja, hogy működik a Fidesznek kedvező „Zuschlag-projekt”.

"Ezt nevezzük a korrupció legalizálásának"

40 millió forint reklámfilmre, 60 millió utazásra, vagy 28 millió léghajóbérlésre - ilyen, és ezekhez hasonló tételeket találni a választási biznisz-kamupártok elszámolásaiban.

Kamupártok 5. rész – Új Magyarország Párt

Közérthető kommunikáció, gyakorlatias célok, szorgalom és szolidaritás lenne a jelszavunk, ha mi magunk is az Új Magyarország Párt tagjai közé tartoznánk. Meg persze az egyházakkal tárgyalnánk, és nem tagadnánk, hogy közünk van Zuschlag Jánoshoz. Sorozatunk ötödik részében az ÚMP-t mutatjuk be.

Rokonok is összekötik a kistafírozott új pártokat

Újabb jelek utalnak arra, hogy szoros összefonódás van két új, bőkezű állami támogatásban részesülő kis párt között. Az Új Magyarország Párt és az Új Dimenzió Párt több jelöltje családi kapcsolatban áll egymással. Az ÚMP elnöke szerint ugyanakkor ők semmilyen szabálytalanságot nem követtek el, és abban sem lát kivetnivalót, hogy a másik párt vezetője a gyerekkori barátja.
Találatok: [6]  Oldalak:   1