language

Kulcsszavak:

hatalommal való visszaélés highlight_off

Akták:

Zuschlag-ügy highlight_off
75.000.000 Ft

Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő, a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták Mozgalma elnökhelyettese és 15 társa ellen folyt a nyomozás különösen nagy kárt okozó csalás miatt.

A vád szerint Zuschlag János vezetésével társai, Lados István, Katus Ferenc, Őri András, Krausz Csaba, Marsovszky Balázs, Kullai Tamás és Prácser László, tényleges tevékenységet nem folytató egyesületeken keresztül olyan állami támogatásokban részesültek, melyekn ek az elszámolásait rendszerint meghamis ították. A 2000-től 2006-ig elkövetett bűncselekményekkel okozott 75 millió forintos kár nagy részét a vádlottak a nyomozati szakban megtérítették.  Az üggyel kilenc fiktív civilszervezetet és mintegy 72 pályázatot hoztak összefüggésbe, az ügyészség tizenhat fő ellen emelt vádat. A vádhatóság szerint az elsőtől nyolcadik rendű vádlottak esetében a bűnszervezet törvényi tényállása bizonyított, bár a vádlottak anyagi haszonszerzését nem sikerült bizonyítani, mert a haszon egyéb szervezetekhez jutott.


Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas


A per 2008 ősze óta zajlik, és várhatóan 2010. március 31-én születik elsőfokú ítélet. Az eljárás során több mint kétszáz tanút idéztek meg, többek között Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt, Arató Gergelyt, az MSZP országgyűlési képviselőjét, a Oktatási és Kulturális Minisztérium volt államtitkárát is. Az ügyben kihallgatták Baráth Etelét és Csiha Juditot is. Az MSZP-s országgyűlési képviselők saját kampányukra kaptak 500-500 ezer forintot, amit a Táncsics Alapítványon keresztül szintén fiktív civil szervezeteken keresztül kaptak meg. Szintén kihallgatták Baja Ferencet, a Miniszterelnöki Hivatal jelenlegi államtitkárát, a Táncsics Alapítvány kuratóriumának korábbi elnökét, valamint Deutsch Tamást, a FIDESZ képviselőjét, korábbi sportminisztert.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Zuschlag-ügy: senki nem úszhatja meg

A közhatalmi funkciót betöltő személyeknek is felelniük kell tevékenységükért, ha bűncselekményt követnek el – mondta vádbeszédében Német Zsolt ügyész a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó Zuschlag-per keddi tárgyalási napján.

Több mint tíz évre fegyházba küldené Zuschlagot az ügyész

Fegyházbüntetést kért az ügyész Zuschlag János egykori szocialista országgyűlési képviselőre kedden.

Akár húsz évet is kaphat Zuschlag

Ha a személyek közhatalmukkal visszaélnek és bűncselekményt követnek el, ugyanúgy felelniük kell magatartásukért, mint bármely más állampolgárnak - jelentette ki Német Zsolt ügyész a Zuschlag-perben.

Szilvásy nem élt vissza hatalmával

Nem követett el bűncselekményt az ügyészség szerint Szilvásy György, "amikor állítólag fenyegető hangon megpróbálta rávenni Topolánszky Ákost az őt érintő nyilatkozatának visszavonására" - adta hírül pénteken a Magyar Televízió Híradója.
Találatok: [6]  Oldalak:   1